Nem okozott megbetegedést a Merci csoki

Magyarországon eddig nem okozott megbetegedést a szalmonellával fertőzött tejcsokoládé, pedig a bakterológiai vizsgálat kimutatta: az idei év április elsejei és május elsejei lejáratú, kereskedelmi forgalomból kivont termék tartalmazott szalmonellát.

Az ÁNTSZ helyettes tiszti főorvosa a Népszavának elmondta: szervezetük nem hivatalosan, hanem a sajtóból értesült a fertőzés lehetséges veszélyről. A kereskedelmi kirendeltséget azonnal megkeresték, ahol megkapták a mintákat a vizsgálathoz. Ennek elvégzése során kiderült: azokban a dobozokban, amelyeknek a szavatossági ideje 2002. április elsején és május elsején jár le, szalmonella van. A tiszti főorvos ennek ellenére állítja: Magyarországon a Merci senkit nem fertőzött meg. A szalmonellás eseteket ugyanis az orvosok, illetve a kórházak kötelezően azonnal jelentik az ÁNTSZ-nek, de eddig egyetlen ilyen bejelentés sem érkezett hozzájuk.

A Storck Hungária ügyvezető igazgatója elmondta: cége folytatja a csokibegyűjtést és megkezdték a termékek árának visszaküldését is. A nagyobb boltokból már a kritikus széria minden darabját visszavonták, az igazgató azzal számol, hogy még legalább 10 ezer doboz tejcsokoládé kerül vissza raktáraikba.

Korábban:

Még árulhatnak szalmonellás merci csokit