Leszúrtak két férfit Baján

Vágólapra másolva!
Baja belvárosában, fényes nappal két férfit megszúrtak. Egyikük belehalt sérülésébe.
Vágólapra másolva!

Két férfit szúrtak meg vasárnap délben Baján. Egyikőjük a helyszínén életét vesztette. A jelenlegi információk szerint, a Baja belvárosában található Szentháromság térre négy személy érkezett autóval. A társaság egyik tagja elindult a sétálóutcán, míg a többiek lemaradtak.

A hátul maradt három személy vélhetően összevitatkozott. A vita lezárásaként, egyikük késsel mellbe, illetve hátba szúrta társait. A mellkasán sérült férfi belehalt sérülésébe, a másik sérültet kórházba szállították. Az ügyben jelenleg folyik a vizsgálat.