Elfújták a gázlángot Zalában

Vágólapra másolva!
Eloltották a Zala megyei gázkitörés lángját, így a szakemberek hozzákezdhetnek a gázkitörés megszüntetéséhez. A használaton kívüli olajkút begyulladásának okai még ismeretlenek, a szakértők nem zárják ki a szándékos rongálás lehetőségét sem.
Vágólapra másolva!

A tűzoltók eloltották a zalai Nova község közelében lángra kapott volt olajkutat. A szakemberek feltehetően már mai napon megszüntetik gázkitörést is - tudta meg az [origo] Dobson Tibortól, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől. A láng eloltása után a szakemberek helyreállítják a régi kitörésgátlót, vagy ha szükséges, kicserélik a szerkezetet.

A gáz kedden délután négy óra körül tört ki, egy húsz éve használaton kívüli olajkútból. A kedd este még tíz méteres lángok szerda reggelre egy, másfél méteresre csökkentek - feltehetően fogyóban a kút alatt összegyűlt gáz utánpótlása. Az éjszaka folyamán a tűzoltók biztosították a területet, kivágták a közeli erdő lángcsóva által veszélyeztetett fáit, valamint előkészítették a terepet a láng eloltására, és a szükséges javítási munkák elvégzésére.

A kitörés oka egyelőre ismeretlen, feltételezések szerint vagy a nyomás nőtt meg annyira, hogy a gáz áttört a kitörésgátlón, vagy ismeretlen személyek hozzányúltak a kúthoz. A tüzet azok a szikrák okozhatták, amelyek a nagy sebességgel kiáramló gáz által magával sodort és a kút fém alkatrészeinek nekiütköző kavicsok keltettek - mondta Dobson Tibor.

Korábban:

Berobbant egy gázkút Zalában