Vágólapra másolva!
A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön jogerőre emelte a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának elsőfokú ítéletét, amely három év fogház büntetéssel sújtotta I. Roland honvédot. A honvéd 2000. szeptember 11-én a tököli laktanyában őrszolgálat közben véletlenül agyonlőtte katonatársát.
Vágólapra másolva!

A helybenhagyott elsőfokú ítélet tényállása szerint a vádlott járőrözés közben indokolatlanul kibiztosította és csőre töltötte géppisztolyát, majd az őrhelyen katonatársával leült cigarettázni. Ekkor véletlenül meghúzta a térdén fekvő géppisztoly elsütő billentyűjét. A golyó körülbelül fél méter távolságból homlokán találta el a sértettet, aki a helyszínen azonnal életét vesztette.

Az első fokon eljáró bíróság nyomatékos súlyosító körülményként értékelte azt, hogy a vádlott a baleset utáni percekben megváltoztatta a helyszínt, és kezdetben azt állította, katonatársa öngyilkos lett. I. Roland csupán az eljárás későbbi szakaszában tett részleges beismerő vallomást.