Terror Háza: érvénytelen az építési engedély

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közigazgatási Hivatal megsemmisítette a VI. kerületi jegyző által kiadott építési engedélyt, amely alapján a Terror Háza köré négy méter magas úgynevezett pengefalat építenek a járdára. Az ok, hogy a jegyző jogsértően nem kérte a közterület tulajdonosának, vagyis a fővárosnak a hozzájárulását.
Vágólapra másolva!

Megszületett a Fővárosi Közigazgatási Hivatal döntése a Terror Háza múzeum egyik vitatott ügyében: érvénytelennek nyilvánították a VI. kerületi jegyző saját hatáskörben kiadott építési engedélyét. Ezt Urbán András, a hivatal főosztályvezetője közölte.

A Fővárosi Önkormányzat városképvédelmi bizottsága a múlt év végén fordult a hivatalhoz, amiért a kerületi jegyző, Gombaszöginé Balogh Ibolya, a közterület tulajdonosának, tehát a fővárosnak a hozzájárulása nélkül olyan építési engedélyt adott, amely az Andrássy út 60. előtti közterületet, a járdát is érinti. Az épület sarkainál mindkét utcában négy méter magas pengefalakat húznak fel, amelyek összekötik a járdát a párkánnyal.

Az önkormányzat városképvédelmi bizottsága csak az építési engedély kiadása után szerzett erről tudomást, ám a tervező még ekkor sem a teljes és hiteles dokumentációt mutatta be. A bizottság a valóságnak nem megfelelő - a pengefalakat nem tartalmazó - tervezetet sem fogadta el.

A közigazgatási hivatal főosztályvezetőjétől megtudtuk: a közterületen végzett építési munkálatok nagyjából már befejeződtek, így újabb eljárás indul a fennmaradás engedélyeztetésére, amelyet a VI. kerületi önkormányzat folytat le. Urbán András elmondta, az engedély most már csak a főváros előzetes hozzájárulásával adható meg.

A múzeum kapcsán felmerült másik vitás kérdés, hogy a Sztálin-szobor fennmaradt részét a szükséges engedélyek nélkül építették be a múzeumba.

A kulturális bizottság múlt heti ülését követően felszólította a múzeum kialakítását felügyelő Schmidt Mária miniszterelnöki tanácsadót, a XX. Századi Intézet főigazgatóját: szerezze be a szobrászművész szerzői jogait birtokló örökös engedélyét. Schmidt Mária szerint a közgyűjteményben őrzött mű kiállításához nincs szükség a senkinek a beleegyezésére, így a kérést elutasította.

A főváros kulturális bizottsága most úgy döntött, hogy a szoborrészletet úgynevezett őrzési joga a Budapest Galériától kerüljön át a Történeti Múzeumba, mert ez közgyűjtemény. Így aztán a mű már jogszerűen kiállítható a Terror Házában.

Az egykor a nyilasok, majd a kommunista államvédelmi hatóság központjaként funkcionáló Andrássy út 60. alatti múzeum február 24-én nyílik meg.