Várhatóan csak estére lesz járható az M1-es

Vágólapra másolva!
A katasztrófaelhárítók csütörtök estére befejezik a munkát az M1-es autópályán, ahol kedden árokba borult egy etilént szállító kamion. A takarítás után, várhatóan késő estére, a sztráda mindkét irányban járható lesz.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön a délelőtti órákban igyekeznek kerekeire állítani azt a kamiont, ami kedden borult árokba veszélyes etilénrakományával az M1-es autópályán - tudta meg az [origo] az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjétől. Dobson Tibor azt mondta, hogy a járműből még át kell fejteni a tartályában maradt 5-6 köbméter étilént egy másik kamionba, majd a felesleges gázt el kell égetni. A munkák több órát vesznek még igénybe.

Az Állami Autópálya Kezelő Rt. sajtóosztályán azt mondták, hogy takarító munkatársaik eddig nem mehettek a kamion közelébe sem, mert a kiömlött anyag tűz- és robbanásveszélyes. Ezért jelenleg is szanaszét hevernek a kamion elrepült alkatrészei. Megsérült a burkolat is, az út mellett pedig egy szakaszon ki kell cserélni a talajt, mert nagyobb mennyiségű vegyi anyag folyt szét rajta. A takarítás után, a tervek szerint este 8 óra körül ismét lehet használni az utat Győr felé, késő estétől pedig a főváros irányába is.