Meghalt Rapcsák András

Vágólapra másolva!
Vasárnap éjjel meghalt Rapcsák András, Hódmezővásárhely polgármestere. Halálát valószínűleg tüdőembólia okozta. Rapcsák 1990 óta vezette a csongrádi várost, négyszer választották meg polgármesternek.
Vágólapra másolva!

Vasárnap éjjel 59 éves korában váratlanul elhunyt Rapcsák András, Hódmezővásárhely Fidesz-MKDSZ-Egységes Hódmezővásárhelyért támogatottságú polgármestere. A polgármesteri iroda médiareferense, Kiss Tamás arról számolt be, hogy - bár a politikus hajszolt életet élt - a betegség váratlanul jött, életét az orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni. Az országgyűlési képviselő halálát a klinikai tünetek alapján minden valószínűséggel tüdőembólia okozta - közölte Hamvas Ödön, az elhunyt kezelőorvosa. A hódmezővásárhelyi polgármestert vasárnap éjjel háromnegyed tizenegykor váratlan hirtelenséggel érte a halál.

Korsós Ágnes jegyző közölte, hogy a polgármesteri teendőket az önkormányzati törvény értelmében az alpolgármester, Almási István látja el az őszi helyhatósági választásokig.

Rapcsák 1990 óta négyszer választották meg polgármesternek, legutóbb 2000-ben győzött a hódmezővásárhelyi időközi polgármester választáson. Rapcsák talán az egyik legtöbbet támadott politikus.Városában a helyi ellenzék folyamatosan bírálta, a képviselőtestület több fegyelmit indított ellene, egyebek között pénzügyi szabálytalanságokra hivatkozva. A polgármestert a fegyelmi vizsgálatok idejére felfüggesztették állásából. A felfüggesztés 2000 szeptemberéig húzódott, amikor a közgyűlés a kialakult helyzet miatt feloszlatta magát. Ezért került sor az időközi választásra, amelyen a Rapcsák Andrást is indító Fidesz-MKDSZ-Egységes Hódmezővásárhelyért Egyesület koalíció képviselőjelöltjei a tizennégy egyéni választókerület közül tizenháromban győzelmet arattak, megszerezték a szavazatok többségét.

Ajánlat:

Rapcsák András: "Nehéz típus vagyok súlyban és viselkedésben is"
Rapcsák az [origo] Társalgójában