Megrontással gyanúsítanak egy szegedi férfit

Vágólapra másolva!
Szexuális felvilágosítást tartott egy kirándulás során egy szegedi szakkörvezető diákjainak. A férfi a felvilágosítás során a gyerekeket levetkőztette, simogatta. Az ügyet a rendőrség vizsgálja.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vett a rendőrség egy szegedi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kislányokat rontott meg. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője az [origo]-nak elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt egy 13 éves kislány szülei tettek panaszt, azt állították, hogy egy kirándulás során szexuális felvilágosítást tartott a kislányuknak és osztálytársnőjének. A felvilágosítás során a gyerekeket levetkőztette, simogatta. A férfi nem erőszakoskodott - tette hozzá Zélity László rendőr őrnagy.

Az 54 éves férfi szakköröket, szabadidős foglalkozásokat szervezett az általános iskolában, a gyerekek nagyon szerették, és diákjai közül sokan kimagaslóan jó eredményt értek el különböző versenyeken. Kiskorúak megrontása miatt akár 8 évre is börtönbe zárhatják a férfit.