Legalább ketten vettek részt a biblia elrablásában

Vágólapra másolva!
A rendőrség és a határőrség is nagy erőkkel keresi a vasárnap ellopott Vizsolyi Bibliát. Bár egy tavalyi londoni aukción 27 millió forintot adtak egy példányért, a most ellopott darab - egy szakértő szerint - 6 milliót érhet. Magyarországon 50-60 darab lehet a ritkaságból.
Vágólapra másolva!

A rendőrség sok nyomot rögzített, és a templom ajtajának feltöréséhez szolgáló balta is igen jellegzetes (miután nyelve egy kiságy lábából készült). Egyelőre azonban nem akadtak az elkövetők nyomára. Azt már biztosan tudják, hogy több tettes volt, legalább kettő - mondta az [origo]-nak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Kompoltiné Jakab Ilona. A kiadott nemzetközi körözés alapján az Interpol is részt vesz a kutatásban.

A Vizsolyi biblia egyik példányát vasárnap hajnalban lopták el ismeretlenek a vizsolyi református lelkészi hivatalból. A bibliát üveg tárolóban őrizték, ami riasztóval felszerelt. A riasztó meg is szólalt, így a helyi plébános még az éjszaka folyamán értesítette a rendőrséget, akik azonnal a tolvajok keresésére indultak.

Az ellopott biblia értéke szakértő szerint 6 millió forint. Az országos rendőr-főkapitányság vezetője - a nyomozás eredményességét közvetlenül elősegítő információt szolgáltató részére 3 millió forint díjat tűzött ki. A Nemzeti Kultuális Örökség Minisztériuma pedig 1 millió forint jutalmat ajánlott fel a nyomozás sikere, az elkövető elfogása érdekében.

Itt őrizték a bibliát

A műkincs értékét azért állapította meg 6 millió forintban a szakértő, mert erősen viseletes, használt darab. A fedlapja sérült, az első két oldala pedig hiányzik, és ezt kézzel írott lapokkal helyettesítették, ám ismeretlenek korábban elvitték több belső lapját is, miután a templom látogatói sokáig forgathatták a könyvet.

Az 1500-as évek végén több száz darabot nyomtattak a bibliából, ma Magyarországon körülbelül 50-60 darab van belőle.

A Vizsolyi Bibliát Károlyi Gáspár gönci református lelkész három segítőtársával három évig fordította, majd 1589-ben Mantskovit Bálint nyomtatta ki. A Vizsolyi Biblia többé-kevésbé átdolgozott kiadásai századokon át a legolvasottabb magyar könyvek voltak, és így a magyar nyelv alakulásában jelentős szerepet játszottak. Csak Károlyi hagyatékában 20 példányt találtak, és napjainkig is sok fennmaradt belőle. Így a most ellopott példány nem egyedi darab.

Biblia

Könyvajánlat:

Szent Biblia

Ajánlat: