<P class="MsoNormal">Elítélték az élettársát agyonverő férfit

Vágólapra másolva!
Tizenkét éves börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság elsőfokon Lakatos Józsefet, mert halálra verte nőismerősét, amikor eltávozásra engedték korábbi hasonló bűncselekmények miatt kiszabott börtönbüntetéséből. Lakatos már két korábbi élettársát is úgy megverte, hogy azok belehaltak a sérüléseikbe.
Vágólapra másolva!

A bíróság halált okozó testi sértés bűntettében találta bűnösnek a vádlottat, és az ezért kiszabható nyolcéves szabadságvesztés helyett tizenkét évet adott neki, mert többszörös visszaesőről, hasonló jellegű bűncselekményt újra és újra elkövető személyről van szó. A bíró szóbeli indoklásában hangsúlyozta, hogy a bűncselekmény büntetési tételének felső határát túllépő szabadságvesztés kiszabására igen ritkán kerül sor, de ez esetben élni kellett a törvény adta lehetőséggel. "Milyen büntetést lehet kiszabni annak, aki meg sem várja életellenes bűncselekmény miatt kiszabott büntetésének leteltét, hogy újra elkövesse ugyanazt a súlyos cselekményt. Lakatos Józsefet meg kell állítani, a bíróságnak mindent meg kell tennie azért, hogy a vádlottat megakadályozza a következő bűncselekmény elkövetésében" - mondta a bíró.

A bíróság kizárta Lakatos József feltételes szabadlábra bocsátásának lehetőségét tekintettel arra, hogy börtönbüntetése idején követte el az újabb bűncselekményt. Az ítélethirdetéskor kiderült, hogy az 52 éves vádlottat 1967 óta kilencszer ítélték el vagyon- és személyellenes bűncselekmények miatt, és összesen 22 évet töltött börtönben. A bíróságok 1995-ben, majd egy másik, korábbi cselekmény miatt 1997-ben is elítélték életveszélyt okozó testi sértés miatt, és négy, illetve nyolc év szabadságvesztéssel sújtották Lakatost, majd a két ítéletet összbüntetésbe foglalva, összesen kilenc évet szabtak ki. Mindkét esetben élettársát bántalmazta Lakatos, és a sértettek a verés nyomán meg is haltak. Viszont e cselekmények szándékossága nem volt bizonyítható, illetve a bekövetkezett halált sem lehetett Lakatos terhére róni.

A két bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztését töltő Lakatos a börtönből rendszeresen kijárhatott. Így Lakatos 1998 tavaszán megismerkedhetett egy 63 éves asszonnyal, s budapesti családi házába rendszeresen kijárt hozzá, és az eljárás adatai szerint rendszeresen bántalmazta is az idős asszonyt. Az asszony ezt megelégelte, egyszer ki is dobálta Lakatos ruháit, de a férfi több rokonával együtt felkereste az asszonyt, aki végül visszafogadta. A bíróság a szóbeli indoklásában megjegyezte: a per során is előfordult, hogy a vádlott rokonai, ismerősei megtöltötték a tárgyalótermet, ami érezhetően befolyásolta a tanúkat. Lakatos egyik rokonát a szerdai ítélethirdetés során el is kellett távolítani a teremből, mert hangosan szidalmazta a bíróságot.

Lakatos 1998. október 31-én részegen ment az asszony házába, és többször megütötte őt. Közben a nő nekiesett az ajtófélfának, és koponyasérüléseket szenvedett. Lakatos mentőt hívott, de az asszony a kórházban napokon belül meghalt. Az orvos szakértő a koponyasérülés mellett súlyos, ütéstől vagy rúgástól származó mellkas-sérüléseket is megállapított a sértett testén. A vádlott, aki az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét, felmentésért fellebbezett, így a szerdán kihirdetett ítélet nem jogerős, az ügyben a Legfelsőbb Bíróság fog dönteni.

Könyvajánlat: