Gyanús csirkehúst foglaltak le Gyulán

Vágólapra másolva!
Két és fél ezer kilogramm csirkehúst foglaltak le a vámnyomozók Gyulán, mert árusítói nem tudták igazolni a hús eredetét. A csirkehúst egy szeméttelepen kínálták eladásra.
Vágólapra másolva!

A vámnyomozók lefoglaltak 2580 kilogramm csirkehúst egy magyar cégtől, amelynek munkatársa szerdán hajnalban egy gyulai hulladékfeldolgozó telepen árusította a húsárut. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának sajtóosztálya szerint a belga és holland eredetű csirkecombokat egy hűtőkocsiból értékesítették, azok vámkezelését azonban a cég alkalmazottai nem tudták igazolni. A nyomozók összesen 2500 kilogramm csirkehúst foglaltak le a helyszínen, további 80 kilogrammot a cég gyulai üzletében. A vámhatóság eljárást indított ismeretlen elkövető ellen csempészet alapos gyanúja miatt.

Korábban: