A kunmadarasiak egy csoportja aláírásgyűjtésbe kezd. Azt szeretnék elérni, hogy a polgármester fejezze be éhségsztrájkját, mert már kellően felhívta a figyelmet a repülőtér ügyére.

Aláírás-gyűjtési akciót kezdeményeznek Kunmadarason azzal a céllal, hogy a polgármestert és társait meggyőzzék: szükségtelen az éhségsztrájk folytatása - közölte a szervezők nevében Sulymosi Károly, helyi építési vállalkozó.

Az éhségsztrájk résztvevői az eddigi négy nap alatt kellően felhívták a figyelmet a volt szovjet katonai repülőtérre, a tulajdonosi helyzet rendezésének szükségességére és az ezzel kapcsolatos önkormányzati szándékra - mondta Sulymosi.

A helyiek attól is tartanak, hogy a polgármester az éhezéssel járó lelki és testi problémák miatt nem tud majd eredményesen tárgyalni az objektum jövőjéről.

Az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban Papp Ferencné jegyző elmondta: az akció leghamarabb csak pénteken délelőtt kezdődhet, mert az íveknek meg kell felelniük az önkormányzat szervezési és működési szabályzatában leírt követelményeknek.

Korábban:

Varga elfogadhatatlannak tartja az éhségsztrájkot