Bosszúból gyújtott fel két embert a székesfehérvári fiú

Vágólapra másolva!
A Fejér megyei Bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte azt a fiatalt, akit a rendőrök két ember felgyújtásával gyanúsítanak. A múlt heti gyújtogatásban egy 18 éves fiú meghalt, míg a szintén felgyújtott 44 éves férfi élet és halál között lebeg. A feltételezett 15 éves gyilkos mindkét alkalommal korábbi sérelmeit akarta megtorolni. A 18 éves áldozat csak annyit követett el, hogy évekkel ezelőtt lehülyézte őt.
Vágólapra másolva!

A korábbi hírekkel ellentétben ugyanaz a 15 éves fiú gyújtotta fel múlt héten,Székesfehérváron a sérüléseibe később belehalt 18 éves fiút és a jelenleg is élet-halál között lebegő 44 éves férfit - mondta az [origo]-nak R. Szabó Ágnes, a Fejér-megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. A hajléktalan férfin egy műtétet már elvégeztek, de még legalább két beavatkozás előtt van - mondta Mészáros Gábor osztályvezető orvos, aki egyelőre nem tudta megmondani, hogy a férfi életben marad-e.

A gyújtogató fiút a megyei bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte. A rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint Sz. Á.-val mindkét alkalommal együtt volt egy 12 éves gyerek is, aki a rendőrségen bevallotta, hogy mi történt a tragikus napokon.

A rendőrség gyanúja szerint az első gyújtogatás alkalmával, február 10-én, vasárnap együtt kerestek egy elhagyatott helyet, ahol szipuzni akartak, ezért higítót vásároltak. A székefehérvári volt szovjet laktanya területén kószáltak, amikor észrevették a középsúlyosan értelmi fogyatékos 18 éves fiút, aki éppen kártyázott. Mikor észrevették őt, Sz. Á-nak eszébe jutott egy korábbi sérelem. Az idősebb fiú ugyanis az iskolában egyszer lehülyézte őt. Ezért odamentek hozzá, Sz. Á. a szipuzáshoz vásárolt higítót ráöntötte a védekezni képtelen fiú ruhájára, majd meggyújtotta.

A lángoló fiú ezt követően elrohant, és egy éppen arra járó rendőrautó előtt ért ki az útra. A rendőrök segítettek neki, s azonnal értesítették a mentőket. A kórházban azonban az orvosok már nem tudtak segíteni, az áldozat két nap múlva meghalt. A rendőrök ekkor még csak tapogatóztak, nem tudták, mi okozhatta a titokzatos tűzesetet.

A két fiúnak mindez nem volt elég. A gyújtogatást követő napon, kedden ismét együtt indultak el. A rendőrök által elmondottakból arra lehet következtetni, hogy Sz. Á. újabb leszámolásra készülhetett, mert egy boltban gyúlékony anyagot vásárolt. Nem sokkal később belebotlottak R. Sándorba, aki egy bank szomszédságában aludt. A rendőrök szerint Sz. Á.-nak "közös ügye" volt a férfival, amiből ő rosszul jött ki, ezért bosszút állt.

A részeg, magatehetetlen szerencsétlent Sz. Á. előbb megrugdosta, majd a gyúlékony anyagot ráöntötte és meggyújtotta. Ezt követően a két fiú elrohant, magára hagyva a lángoló hajléktalant, akit egy közeli boltból kirohanó alkalmazott mentett meg. A rendőrök a két eset után kiterjedt nyomozásba kezdtek.

A székesfehérvári krízisközpont vezetője, Zsabka Attila a "közös üggyel" kapcsolatban az [origo]-nak azt mondta: elképzelhetetlennek tartja, hogy a hajléktalan bármilyen bűnügybe keveredett volna, hiszen a lábfejét évekkel ezelőtt amputálták, s akárcsak társainak, neki is csak a mindennapi megélhetéshez és egy kis borhoz kellett pénz.

Kihallgatásakor Sz. Á. mindent tagadott, a rendőrség szerint azonban több bizonyíték is van ellene, ezért emberöléssel és életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják. A Fejér megyei rendőrség szóvivője mindehhez hozzátette, hogy a fiú ellen szökés miatt körözés-, bűncselekmény miatt pedig elfogatóparancs volt érvényben. Korábban betöréses lopást követett el, ám a velencei nevelőintézetből állandóan megszökött.

A 12 éves gyereket ideiglenes gyámságba vették, és nevelőotthonba helyezték.

Korábban:

Gyerekeket gyanúsítanak az embergyújtogatással