Vádemelési javaslat a kesznyéteni vízi erőmű ügyében

Vágólapra másolva!
Vádemelési javaslattal küdte tovább az ügyészségre a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság  a kesznyéteni vízi erőmű eladásában érintett gyanúsítottak ügyét. Az erőművet korábban megvásárló férfi, az ügy első számú gyanúsítottja úgy próbálta meg értékesíteni, hogy a vételárból még 600 millió forinttal tartozott. A rendőrség az ügyet a megyei ügyészségre küldte.
Vágólapra másolva!

A távirati iroda tavaly júniusban arról értesült, hogy az egyik gyanúsított N. B. nyugalmazott egyetemi oktató, politológus. A férfi a vízi erőművet 1997-ben vásárolta meg az ÁPV Rt.-től; a vételi előleghez szükséges pénzt egy, az elmúlt évek során több büntetőügyben is jogerősen elmarasztalt miskolci családtól kapta kölcsön. N. B. több mint három éven át titokban tartotta hitelezőinek nevét.

A természetvédelmi témákban is jól felkészült politológus az ipartörténeti jelentőségű és a villamosenergiát máig is nyereségesen termelő vízi erőmű és a hozzá tartozó nagy kiterjedésű zöldterület hasznosítására nemzetközileg is elismert programokat dolgozott ki, például egy ökopark tervét.

Ennek megvalósítása az erőmű körül támadt birtokjogi vita során rekedt meg; ez az erőmű korábbi megvételéhez pénzt kölcsönző család és adósuk, N. B. között tavaly tavasszal kezdődött. Eközben egy fővárosi vállalkozó megvásárolta az ÁPV Rt.-től a politológus több százmilliós adósságát. N. B. ennek ellenére megpróbálta értékesíteni az erőművet, amihez a hatóság szerint - a tulajdonon lévő teher miatt - nem volt joga.

Korábban:

Letartóztatták a kesznyéteni vízi erőmű tulajdonváltásának két szervezőjét