Kiürül a tévé-bánya

Vágólapra másolva!
Rosszul járt, aki eddig nem jutott hozzá akciós tévéhez, mert ezután már nem is fog, erre ugyanis már előjegyeztetni sem lehet. A polcokról a sikeres termékek többsége már eltűnt, már csak előjegyezni lehet rájuk. A szerdán válaszakciót indító konkurensek közül a Media Markt-ot ma is megszállták a vásárlók.
Vágólapra másolva!

Fotó: HavariaPress
Fotó: HavariaPress

A vásárlók keresik az akciós termékeket. Ezek közül azonban több már elfogyott, ami miatt sokan csalódottak. A legtöbb akciós terméket (amik a legkeresettebbek voltak) már csak előjegyezni lehet, és márciusban szállítják. Elfogyott például az igen keresett mikrosütő, a CD-író és az írható CD is. De hatalmas sor áll az előjegyzésért is. A 99 000 forintos Sony Trinitron Wega tévé (ami máshol legalább 200 000 forint) már elfogyott, mert az akciót a készlet erejéig hirdették. Az előjegyzéseket felvevő eladó már a nyitás után nem sokkal magán kívül volt. A vásárlók ennek ellenére nem akarnak üres kézzel távozni. A legtöbben 4-5 dobozzal térnek haza.

Folytatódik az ostrom más áruházakban is

A konkurensek is akciót hirdettek. A Media Markt üzletlánc szerdán kávéfőzőt árult 99 forintért, és csütörtökre is újabb akciót ígért. Ma mikrót kínálnak 7000 forintért. Biztonsági őrök és rendőrök vigyáznak a rendre az Europark-ban is. Erre azért van szükség, mert a Media Markt üzletet a rendkívüli árengedmény miatt szerdán az emberek szinte megostromolták. A WestEnd-ben is nagy a tömeg, kisebb összetűzésekről is beszámoltak. A Tescóban szerdán úgy döntöttek: húsz százalékot elengednek minden műszaki cikk árából.

A legelszántabbak fél háromkor érkeztek

Ma reggel hatkor 150 ember sorakozott az áruház ajtaja előtt. Azóta - az eleredt eső ellenére - folyamatosan érkeznek a vásárlók. A tervezett nyitás előtt húsz perccel körülbelül 650-en vártak a bejutásra. Bár hideg van, az emberek többnyire bizakodók, mindenki arról beszél, hogy mit fog venni. A tegnapi tömegrohamból okult szervezők kordont vontak a parkolóban. A körülbelül derékig érő szalagkorlát között várakoznak a fegyelmezett vásárlók. A sorban állók között sokan vannak, akik tegnap feladták a harcot, de ma újra megpróbáltak bejutni az épületbe. Az olcsóbb áruk reményében sorakozóktól tudósítónk megtudta, hogy hajnal 4 felé érkeztek a legelszántabbak.

Fotó: HavariaPress
Fotó: HavariaPress

A helyszínen a rendre biztonsági őrök és rendőrök vigyáznak, akik egymástól néhány lépésnyire állnak, vegyesen. A tegnapi roham éjjel elült, a rendőrök éjjel 2-kor hagyták el a helyszínt, és elmondásuk szerint akkor már senki sem várakozott az áruháznál. A rendőrök elmondták munkatársunknak, hogy kevesebb emberre számítanak mint tegnap, és jobban felkészültek. Áruház kapuit rengeteg rendőr védi, akik igen szigorúak, főleg azokkal, akik kiállnak a korlátok közül.

Az [origo] tudósítója beszélt a sor legelején állókkal. A négy elszánt fiú fél háromkor ékezett, akkor még senki nem volt a helyszínen. Az utánuk következők egy órával később jöttek. Elmondták, hogy csak az akció miatt vásárolnak (terveik szerint telefont, nyomtatót és DVD-t), egyébként nem szándékoztak mostanában elektronikai cikkeket bevásárolni. Egy idősebb házaspár már tegnap is megpróbált bejutni, de 4-5 méterre az áruház ajtajától feladták. Ők sem győzték sorolni, hogy mi mindent vesznek: videót, nyomtatót, tévét stb. Hozzátették, hogy ha nincs az akció, akkor valószínűleg csak egy tévét vettek volna mostanában.

Tiefenthaler Eszter

Korábban: