Kitart a tömeg a műszaki áruház előtt

Vágólapra másolva!
Több száz méteres sorban álltak az emberek még csütörtök késő délután is az Electro World előtt. A tömeg nyugodt, de még mindig vannak kint rendőrök. A most bejutók is hosszú időre számíthatnak a hazaindulásig, azonban úgy tűnik, sem ez nem szegi kedvüket, sem az, hogy a korábbi slágercikkekhez - az akciós televízióhoz, porszívóhoz és mikrosütőhöz - már előjegyzés útján sem juthatnak hozzá.
Vágólapra másolva!

Csütörtök késő délután még mindig vagy 600 méter hosszú sorban állnak az emberek

Fotó: HavariaPress
Állandósult a hosszú sor
Fotó: HavariaPress

A délután érkezett akciós CD-írókat pillanatok alatt elkapkodták - mondta az üzletvezető, de még várnak újabb szállítmányokat. Az biztos, hogy az akciós Sony televízióból, a porszívóból és mikróból már nem lesz több, és előjegyezni sem lehet rájuk.

Az áruház egy bizonyos mennyiségű árut kötött le, ennek a nagy része már megérkezett a kamionokkal, ezért valószínűleg hétvégére teljesen elfogynak az akciós áruk - mondta az üzletvezető.

A legelszántabbak fél háromkor érkeztek

Fotó: HavariaPress
Bal alsó sarokban a "sláger tv"
Fotó: HavariaPress

Folytatódik az ostrom más áruházakban is

A konkurensek is akciót hirdettek. A Media Markt üzletlánc szerdán kávéfőzőt árult 99 forintért, és csütörtökön mikrót kínáltak 7000 forintért. Biztonsági őrök és rendőrök vigyáznak a rendre az Europarkban is. Erre azért van szükség, mert a Media Markt üzletet a rendkívüli árengedmény miatt szerdán az emberek szinte megostromolták. A WestEndben is nagy a tömeg, kisebb összetűzésekről is beszámoltak. A Tescóban szerdán úgy döntöttek: húsz százalékot elengednek minden műszaki cikk árából.