Több tucat diák ellen indult nyomozás drogfogyasztás miatt

Az idén Kalocsa, Mátészalka és Nyírbátor után Kiskőrösön is több tucatnyi fiatal ellen kezdett eljárást a rendőrség kábítószerrel való visszaélés, elsősorban -fogyasztás miatt. A szakember szerint a zömében középiskolás fiatalokat nem rettenti el a törvény szigora, ugyanakkor sokuk életét kettétörheti a nyomozás és az, hogy az iskola fegyelmit indít ellenük, amely kicsapással végződhet. Az, ahogy a büntető törvény foglalkozik a fiatalokkal, meghatározza a pedagógusok szemléletét.

Eddig 25 fiatal ellen indított eljárást a kiskőrösi rendőrség kábítószerrel való visszaélés miatt, s újabb 20-ra várhat ugyanilyen sors, abban a nyomozásban, amelyben egy tabdi kávéházhoz vezetnek a szálak. A zömében középiskolás helybéliek a rendőrök gyanúja szerint marihuánát fogyasztottak hétvégenként. Végül néhány szülő fogott gyanút és tett feljelentést a rendőrségen.

A három éve hatályba lépett úgynevezett drogtörvény deklaráltan nem a fogyasztókat vette célba, ennek ellenére a rendőrség országszerte, havonta göngyölít fel olyan hálózatokat, amelyek zömét iskolások alkotják, akik kíváncsiságtól vezérelve fogyasztanak füvet alkalmanként. Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezet jogásza szerint a zömében 15-16 éves fiatalok nem a jogszabályok alapján választanak szert maguknak, nem hat rájuk a szankciók szigorítása.

Ugyanakkor az ő kriminalizálásuk meghatározza az iskola és a pedagógusok hozzáállását a rajtakapott fiatalokhoz. Nem egy esetben maguk a tanárok fordulnak a rendőrséghez, ha drogozást sejtenek a fiatal teljesítménycsökkenése hátterében. Aáry Tamás Lajos oktatási ombudsman tapasztalata szerint a tanárokat erkölcsi megfontolások vezetik (fegyelmi eljárást kezdeményeznek, vagy rövid úton megpróbálnak megszabadulni a gyerektől).

Az előbbi esetben a gyakorlat az, hogy inkább felfüggesztik az eljárást, megvárva a rendőrségi vizsgálat eredményét. Dénes Balázs szerint a lebukott drogos tanulókat előszeretettel rúgják ki az iskolából, nem mehetnek érettségizni, ami a pedagógusok körében is büntetőjogi szemléletet tükröz.

Nem szabadna lemondani ezekről a fiatalokról - véli a TASZ munkatársa. Ugyanakkor a törvény nem adja meg a lehetőséget a "lebukott" fiatalnak, hogy a tanácsadást válassza, hanem úgy rendeli: le kell folytatni ellene a büntetőeljárást. Különösen súlyosan bünteti, ha az iskolában ad át drogot a fiatal, s akár tíz év is várhat rá, ha érettségi előtt áll, elmúlt már 18 éves, viszont osztálytársa még a nagykorúság előtt áll. Ilyen esetben elég, ha csak megkínálja kábítószerrel osztálytársát.

Az iskolában elfogott fiatalok esetében gyakran nem nagy bevételű drogárusokra kell gondolni, hanem valakire, aki esetleg csak átad barátjának egy füves cigarettát. A rendőrök viszont nem tesznek különbséget: terjesztőként bánnak velük, s szigorú büntetés vár rájuk. Ez nem csupán az érintett gyereket érinti, hanem kihat az egész közösségre - állapította meg a szakember. Minden magyar középiskolában indulhatna eljárás a tanulók ellen, hiszen Pest megyében a korosztály egyharmada, országos szinten 20 százaléka a kábítószert kipróbálók aránya.

A kiskőrösi ügyben négyen vannak előzetes letartóztatásban, közülük ketten még nincsenek 18 évesek - mondta az [origo]-nak Ferenczi László, a Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Az egész ügyben a marihuána játssza a főszerepet, más szerek nem szerepelnek. Dénes Balázs szerint ez a tipikus szer ebben a korosztályban: a legkevésbé veszélyes, ugyanakkor a legtovább kimutatható a szervezetben. A bíróságok azonban nem minősítik függőnek a gyanúsítottakat, akik ellen éppen emiatt lefolytatják az eljárást. Általánosságban elmondható - fejtette ki a TASZ jogásza -, hogy Pest megyében kevésbé szigorú ítéleteket hoznak, mint vidéken.

A kiskőrösi Wattay szakközépiskolából 9 diák ellen folytat nyomozást a rendőrség, közülük ketten előzetes letartóztatásban vannak. Antalfi Antal iskolaigazgató szerint a fiatalok nem az iskolában fogyasztottak marihuánát, és nem is jelentek meg drog hatása alatt az intézményben.

A rendőrök gyanúja szerint a fiatalok hétvégenként fogyasztottak füvet, ennek ellenére az iskola fegyelmi eljárást indít ellenük, amelynek első szakasza hétfőn lesz. Az igazgató szerint az eljárást felfüggesztik a nyomozás befejeztéig, amely akár évekig is eltarthat, így a tanulók leérettségizhetnek. A lebukott diákok zöme kifejezetten jó tanuló - mondta az iskola igazgatója.

Bohus Péter