<P class="MsoNormal">Felsőoktatási felvételi - pénteken jár le a határidő

Vágólapra másolva!
Péntek az utolsó nap, amikor még postára lehet adni az egyetemi és főiskolai felvételi lapokat. Aki ezt elmulasztja, az a következő tanévben nem lehet elsős egyik felsőoktatási intézményben sem. Egy jelentkező elvileg korlátlan számú helyre és szakra adhatja be jelentkezési kérelmét.
Vágólapra másolva!

Tavaly 149 ezren adtak be az egyetemekre és főiskolákra jelentkezési lapot, ami 5%-os (7 ezer fős) emelkedést jelent az előző évhez képest. A közel 150 ezer felvételiző 320 ezer jelentkezési lapot adott be, tehát nagy többség legalább két helyre jelentkezett.

A legnagyobb a túljelentkezés - szokás szerint - a művészeti szakcsoportban (4,9-szeres), a jogi és szociális igazgatási szakcsoportban (3,6-szeres) és a közgazdasági, valamint a (klasszikus) bölcsész-1 szakcsoportban (2,7-szeres) volt 2001-ben tapasztalható az első helyen megjelölt szakokat figyelembe véve. Az informatika iránti megnövekedett érdeklődés miatt ebben a szakcsoportban is közel kétszeres túljelentkezés volt.

Növekedett a jelentkezők száma az esti és a levelező alapképzésre is (ez utóbbira mintegy 10%-kal), ezeken a tagozatokon országos összesítésben 3,4-szeres, illetve 5,4-szeres a túljelentkezés, ami jelzi a munka melletti tanulás népszerűségét.