A XI. kerületbe sem mehetnek a prostituáltak

Vágólapra másolva!
A XI. kerületi önkormányzat a prostituáltak egyesületének kérésére nem nyilatkozott arról, hogy, hol vannak a kerületben védett övezetek. Így az utcalányok ebben a kerületben se dolgozhatnak, mivel nem tudják, mely utcákban állhatnak. Szóvivőjük közölte, fellebbeznek a döntés ellen.
Vágólapra másolva!

Elutasította a XI. kerület a Prostituáltak Egyesületének a védett területekre vonatkozó kérdését. Az önkormányzat nem nyilatkozott arról, hogy az egyesület által megjelölt területek védett övezetnek számítanak-e. A polgármesteri hivatal indoklásában kifejti, hogy azért nem tudott állást foglalni, mert nincs hiteles nyilvántartásuk.

Az egyesület fellebbez a döntés ellen - mondta az [origo]-nak a prostituáltak érdekvédelmi szervezetének szóvivője. Földi Ágnes hozzátette: nem várható el a lányoktól, hogy tudják hol vannak védett helyek, ha még az önkormányzat sem tudja. Úgy véli, a rendőrök sem járhatnak el a lányok ellen, hiszen ilyen alapon ők sem tudhatják, hogy hol dolgozhatnak a prostituáltak, hol nem. A szóvivőasszony nem érti, miért várják el tőlük, hogy információk nélkül tudják, hol nem szabad dolgozniuk. Ennek ellenére valószínűleg további jogi lépéseket tesznek, és nem mennek az utcára a prostituáltak.

Alig két hónapja felmerült, hogy a prostituáltak a II. kerületben vonulnak. A kerület arra hivatkozott, hogy sok a diplomatalakás, de hogy ezek hol találhatók, azt nem közölték. A BM is helybenhagyta a II. kerületi önkormányzat jogértelmezését, és miután egymást érik a diplomatalakások a kerületben, így a legtöbb utcából kiszorulnak a lányok. Ezután szemeltek ki négy konkrét területet a XI. kerületben az utcalányok, de kiderült, hogy ez az önkormányzat nem segíti őket a törvények betartásában. Földi Ágnes elmondta, hogy kitartóak lesznek, és ha kell, kerületről kerületre mennek. Megjegyezte, hogy már kinéztek új helyeket, de erről bővebbet még nem árult el.

Korábban:

Sasadra készülnek a prostituáltak