Megölhették a Seuso-kincsek megtalálóját

Vágólapra másolva!
Az ORFK nyomozói egyre inkább úgy gondolják, hogy gyilkosság áldozata lett 1980-ban Sümegh József, aki a több milliárd forint értékű Seuso-kincs feltételezett megtalálója. Akkoriban öngyilkosságot állapítottak meg, a kincs pedig eltűnt. A nyomozók információt szeretnének a leletek megtalálásának és Sümegh halálának körülményeiről, illetve a kincsek Nyugat-Európába juttatásáról, mert Magyarország akkor szerezhetné vissza azokat, ha igazolni tudná, hogy magyar területen kerültek elő a földből.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg gyilkosság áldozata lett 1980-ban a leszerelés előtt álló sorkatona, Sümegh József, akinek a nevét sokan összefüggésbe hozzák a sokmilliárd forintot érő római kori Seuso-kinccsel. A polgárdiak úgy tudják, hogy a fiatalember találta meg a település közelében azokat a hatalmas ezüsttálakat és kancsókat, amelyek azután halálakor eltűntek. 2000-ben olyan új adatokkal állt elő valaki, amelyek alapján az ORFK újra nyomozást indított, és ismét alaposan megvizsgálták Sümegh halálának körülményeit - mondta el az [origo]-nak Vukán Béla, az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatósága műkincsvédelmi egységének vezetője.

Mivel az elkövetők nincsenek meg, nem mondhatják ki biztosan, hogy gyilkosság történt - mondta az alezredes. Egy jól behatárolható magyar csoportot azonban intenzíven figyel a rendőrség, akik közül akár az elkövetők is előkerülhetnek - tette hozzá. A nyolcvanas években az ügyet vizsgáló katonai ügyészség nem használt ki minden lehetőséget, és nem rögzített minden nyomot, amit a helyszínen lehetett volna - mondta Vukán.

A Seuso-kincsek 14 darabja a nyolcvanas években hamis libanoni okmányokkal került Svájcba, onnan pedig Londonba. Jelenleg egy trezorban őrzik a darabokat, amelyeket korábban már el is akartak árverezni. Akkor, 1982-ben Magyarország pert indított a kincsek tulajdonjogáért, de elvesztette, mert nem volt bizonyíték arra, hogy magyar területen ásták ki a földből. Amennyiben bizonyítható volna, hogy a kincsek magyarországi eredetűek, újabb pert lehetne indítani. A nyomozók a külföldi kapcsolatokat is keresik, akik tudnak valamit a kincs értékesítéséről. Amennyiben tárgyi bizonyítékot találnának arra, hogy a Sümegh Józsefnél lévő tárgyak kiétséget királóan a Seuso-kincsek darabjai voltak, akkor beigazolódna, hogy hamis a libanoni eredetigazoló papír.

A nyomozók azt is elképzelhetőnek tartják, hogy egyes darabok még az országban vannak, azt azonban mindenképp meg akarják akadályozni, hogy ezek is külföldre kerüljenek. Vukán Béla szerint a Seuso tálalókészlet darabjait jelenleg lehetetlen eladni a műkincspiacon.

Korábban: