<P class="MsoNormal">Megszüntették a lépfenével viccelődők elleni eljárást

Vágólapra másolva!
Nem történt szabálysértés, ezért a bíróság megszüntette az eljárást a lépfenével viccelődő két nő ellen. A bíró szerint a rendzavarással vádolt asszonyok tette csupán egy rosszízű tréfa volt.
Vágólapra másolva!

Lépfeneriasztás októberben Budapesten Fotó: Barakonyi Szabolcs

A bíró szerint azonban nem történt szabálysértés, mivel ahhoz nyilvános helyen, nagy nyilvánosság előtt kellett volna közveszéllyel fenyegetőznie a két alkalmazottnak. Ezzel szemben csupán egy rosszízű tréfáról volt szó.

A két nő azzal védekezett, hogy mással ezt biztos nem csinálták volna meg, mert csak jó barátnőjüket akarták megtréfálni. A megviccelt nő elmondta, hogy azért "kapott frászt", mert korábban munkahelyi beosztásából fakadóan már érkezett számára fenyegető levél. A hatóságokat pedig azért értesítette, mert tavaly októberben - a szeptemberi terrortámadás után - ezt kötelező volt megtenni.

A bírónő elmondta, hogy más országok - például Németország - jogszabályai alapján a hasonló tréfák kieszelői komoly büntetést, akár felfüggesztett szabadságvesztést is kaphattak volna. A két nő ellen fegyelmi eljárást indítottak az intézetben, de azt a bíróság döntéséig felfüggesztették.

Korábban:

Bíróság előtt a lépfenével viccelődők