Márciustól udvariasabb lesz az APEH az adósokkal

Vágólapra másolva!
A jövőben gyakrabban érkezhet levél az APEH-től, mint eddig. És nemcsak ijesztő, ellenőrzésről szóló értesítést hozhat a postás, hanem udvarias jelzést, olyasmit, hogy "bocsánat, kedves adózó, de el tetszett felejteni az épp aktuális adóbefizetést". A márciustól működtetett hátralék-nyilvántartási rendszertől a 600 milliárd forint körüli tartozásállomány csökkenését várja a hivatal.
Vágólapra másolva!

Március elejétől új, automatikus hátralék-nyilvántartási és kezelési rendszert működtet az adóhivatal - mondta Varga Árpád, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szakmai elnökhelyettese. Ez azt jelenti, hogy emberi kéz érintése nélkül az informatikai rendszer automatikusan jelzi, ha valaki akár csak egy napot is késik a befizetéssel, s azonnal indítja a végrehajtást is. Ennek első lépcsője az udvarias figyelmeztető levél.

Az USA-ban egyébként már kétnapos késlekedés után bocsánatot kér az adóhivatal, miközben jelzi a késlekedést. Nálunk ennél kicsit hosszabb türelmi idő után érkezik a figyelemfelkeltő levél. Általában százezer forint hátralék alatt várható majd az udvarias APEH-jelzés.

Az összeghatár megyénként változhat, vidéken valószínűleg alacsonyabb lesz a limit. Afölött már a bankszámlára kiküldött azonnali inkasszó az első lépés. Ennek azonban csupán 7-8 százalékos az eredményessége, az adózók ugyanis a tapasztalatok szerint időben kitakarítják a számlát. Ha nem talál a bankszámlán pénzt, akkor személyesen jön a végrehajtó.

Eddig évente 5-6 ezer figyelmeztető levelet bocsátott ki a hivatal, a jövőben ennek megsokszorozódására lehet számítani. Tavaly a végrehajtással érintett ügyek száma ugyanis meghaladta a 130 ezret, ami mintegy százezer adózót érintett.

Az APEH a 2001. év végi 620 milliárd forintos hátralékállomány csökkenését várja a saját fejlesztésű szoftver beindításától - mondta Varga Árpád. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a felszólító levél hatására az adózók egyharmada azonnal rendezi tartozását. Így a naprakész hátralék-kimutatási és kezelési rendszertől elvárható, hogy a tartozások egyharmada rövid időn belül beérkezik az APEH-hez.

A számítógép egyébként a felszólítás hatására letéti számlára utalt összeggel automatikusan a korábbi esedékességű tőkeadósságot csökkenti, elkerülendő a fölösleges pótlékolást. A hátralékok több mint egyharmadát a felszámolás alatt lévő társaságok produkálják. A másik egyharmad - 200 milliárd körüli összeg - a működő vállalkozások "sara", ennek az összegnek a beérkezésére van a legnagyobb esély.

A fizetési fegyelem javulását mutatja, hogy az egy évvel korábbi állapothoz képest ez a szám 40 milliárd forinttal mérséklődött. A végrehajtók nem kapnak jutalékot a beszedett összeg után - cáfolta Varga Árpád a köztudatban elterjedt információt. Ha az adóhivatal egész éves ötezermilliárd forint körüli összbevétele eléri az előirányzat 102 százalékát, akkor jogosult az APEH jutalékot fizetni. Tavaly négyhavi bérkeretet lehetett felosztani, s a legjobban dolgozók jutalma elérhette az éves bérüket is.