Búsi Lajos (1965, Mezőtúr) - Fidesz

Búsi Lajos elsősorban Jász-Nagykun-Szolnok megyei irányításában vesz részt, az Országgyűlésnek kevésbé aktív tagja.

Búsi Lajosnak mindössze tíz felszólalása és két önálló indítványa volt az elmúlt négy évben. Sürgette a Solami Húsipari Rt. által megkárosított emberek állami kártalanítását, és a 4-es főút törökszentmiklósi elkerülő szakaszának a megépítését. Támogatta a konzuli védelemről szóló törvény elfogadását. A külügyi bizottság tagja ezen kívül csak a költségvetési vitákban szólalt fel.

Búsi Lajos tanár, 1994-98-ig volt a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Közgyűlésének alelnöke. Akkori megválasztását széles koalíció támogatta a megyében: MSZP-MDF-KDNP-FKGP-Fidesz jelöltként lett alelnök. 1998 óta a megyei közgyűlés elnöke.

1990 óta tagja a Fidesznek, megyei alelnök, 1998-ban Mezőtúron szerzett mandátumot.

Búsi szerint Magyarország élen jár az integrációval kapcsolatos tájékoztatásban: Az eddigi csatlakozó országok közül még egyik sem kezdte meg csatlakozás előtt, "ilyen korán" az integrációval kapcsolatos oktatást, tájékoztatást.

Ajánlat:

További képviselők Jász-Nagykun-Szolnok megyéből