A betegeket nem éri hátrány kiszivárgott adataik miatt

Vágólapra másolva!
A BRFK nyolc személy ellen élt vádemelési javaslattal, többek között különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás, okirat-hamisítás, illetve jogosulatlan adatkezelés alapos gyanújával, mivel orvosok és páciensek illetéktelenül megszerzett titkos adatai alapján igényeltek támogatást az Országos Egészségbiztosító Pénztártól 1998-99 folyamán. Az okozott kár majdnem pontosan 100 millió forint. Az adatok azóta biztos helyen vannak, az OEP főigazgatója szerint az orvosokat és a pácienseket nem éri emiatt hátrány.
Vágólapra másolva!

Nyolc személy ellen élt vádemelési eljárással a Budapesti Rendőr-főkapitányság abban a csalási és vényhamisítási ügyben, amelyben majdnem pontosan 100 millió forint kár keletkezett az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál. Az elkövetők az OEP két informatikus munkatársát megvesztegetve - félmillió forintot fizettek nekik - jutottak hozzá 20 ezer orvos adataihoz, köztük vény-vonalkódjaihoz, illetve több ezer egészségügyi járulékfizető személyes adataihoz 1998-ban. Ezek alapján aztán hamis recepteket írtak ki különböző, az OEP által támogatott gyógyászati segédeszközökre, és hamis számlákon igényelték az ezek után járó támogatást, jóllehet egyetlen műszert sem adtak el.

Oberfrank Ferenc, az OEP vezérigazgatója elmondta az [origo]-nak, hogy adatbázisukban körülbelül harmincezer orvos adatai szerepelnek. Az elkövetők 20 ezer orvos - tehát az itt nyilvántartott orvosok kétharmada, köztük több száz budapesti orvos - adataihoz jutottak hozzá. A bűncselekmény elkövetésekor ezek az adatok az OEP-nél mintegy másfél ezer különböző adathordozón szerepeltek, azóta informatikai fejlesztés során ezt az állapotot megszüntették - mondta a főigazgató.

Kovács József alezredes, a BRFK vizsgálati főosztályának osztályvezető-helyettese szerint az adatokat tartalmazó számítógépeket, illetve mágneslemezeket lefoglalták, jelenleg biztos helyen várják, hogy bizonyítékként a bíróság elé terjeszthessék őket. Az ezredes azt is elmondta az [origo]-nak, hogy a vizsgálat során nem jutottak olyan nyomokra, amelyek arra utalnának, hogy ezeket az adatokat az elkövetők továbbadták bárkinek is.

Az OEP főigazgatója szerint az adatokkal más módon is visszaélhettek volna az elkövetők, például csak vényre kapható gyógyszerekhez, esetleg kábítószernek minősülő készítményekhez is hozzájuthattak volna, azonban feltehetően óvatosságból megmaradtak a fiktíven forgalmazott gyógyászati segédeszközök utáni támogatások megszerzésénél.

Az OEP-et érintő különböző egyéb visszaélésekkel kapcsolatban a főigazgató elmondta, hogy több ügyben is folyik vizsgálat, azonban ez volt a legnagyobb értékre elkövetett ilyen típusú bűncselekmény. Oberfrank Ferenc szerint az ügy nem érinti közvetlenül sem az orvosokat, sem a pácienseket: nekik nem származik ebből hátrányuk. A különböző csalások kiküszöbölésén folyamatosan dolgoztak és dolgoznak most is az OEP-nél. Ha ma történne ilyen típusú bűncselekmény, jóval hamarabb felfedeznék, köszönhetően a háromlépcsős ellenőrző rendszernek, amelyen minden beérkező támogatási igény átmegy - mondta a főigazgató.

Az elkövetők közül jelenleg csupán E. Györgyöt, a bűncselekmény kiötlőjét tartják előzetes letartóztatásban, a többi kilenc gyanúsítottat korábban már elengedték, kettejük ellen nem is éltek vádemelési javaslattal. Az ügyben tízkötetnyi nyomozati anyag keletkezett, az ügyészség várhatóan egy-másfél hónapon belül dönt arról, emel-e vádat a gyanúsítottak ellen, vagy pótnyomozást rendel el az ügyben - mondta Kovács alezredes.

Korábban:

Húszezer orvos titkos adatai kerültek bűnözőkhöz