Árad a Duna

Vágólapra másolva!
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint emelkedik a Duna szintje, az árhullám valószínűleg vasárnap éri el Budapestet, az árvíz feltételezhetően kedden tetőzik. A jelenlegi másodfokú készültséget a Szigetközben, Rajka és Győr között, illetve a Lajtán valószínűleg szombaton harmadfokúra kell emelni.
Vágólapra másolva!

A Duna áradásával Budapesten a 620 centiméter feletti vízmagasság már elönti a rakpartot. Az előzetes számítások szerint az árhullám 740 centiméterrel tetőzik majd kedden, de lehet ennél 30-40 centiméterrel több vagy kevesebb is.

Előzetes prognózis még nem hozható, mivel a folyó tetőzése még nem érte el a Passau alatti területet, de legalább másodpercenkénti 8000-8500 köbméter vízre lehet számítani. A szlovák vízügyiekkel egyeztetve Dunacsúnynál az árvízvédelmi zsilipeken másodpercenként körülbelül négyezer köbméternyi víz érkezik az Öreg-Dunába, ökológiai célokat is szolgálva Így lehetőség van az átöblítésre.