Bezárják a kalocsai menekülttábort

Végleg bezárják június végén a kalocsai ideiglenes menekülttábort a Belügyminisztérium keddi döntése értelmében. A tárca azzal indokolta a lépést, hogy kevesebb menekült érkezett Kalocsára, mint amennyivel a szakemberek számoltak.
Június 30-ig véglegesen bezárja a tavaly ősszel Kalocsán megnyitott ideiglenes menekülttáborát a Belügyminisztérium (BM) - jelentette be Valenta László, a tárca kabinetfőnöke kedden. A kabinetfőnök azzal indokolta a döntést, hogy nem növekedett olyan mértékben a menedékkérők száma és nem érkezett annyi afgán menekült, amennyivel a szakemberek számoltak, továbbá a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) kapacitásbővítő beruházásokat hajtott végre Debrecenben, ezért nincs szükség a továbbiakban erre a táborra.

A kabinetfőnök szerint a tábor megnyitását tavaly a jelentős nyári, illetve korai őszi menekülthullám, valamint a szeptember 11-ei események indokolták. A nemzetbiztonsági kabinet javaslatát a kalocsai tábor megnyitására tavaly október 10-én fogadta el a kormány, s döntés született arról is, hogy csak egészségügyileg szűrt és nemzetbiztonságilag ellenőrzött menekülteket helyeznek el Kalocsán.

A döntést követően néhány napon belül megnyílt az ideiglenes állomás, az első menekültek pedig október utolsó napjaiban érkeztek Kalocsára. A BM vezetése ígéretet tett Kalocsa lakosságának, hogy a tábor ideiglenes jelleggel működik addig, amíg az indokok fennállnak, illetve nem helyeznek el afgán menekülteket a szálláson.

Végh Zsuzsanna, a BÁH főigazgatója elmondta, hogy a táborban lévő férőhelyek számát 500 személyre tervezték, de a maximális létszám nem érte el a 160-at. Hozzátette: jelenleg a szálláshelyen 80 menekült tartózkodik. További sorsukról szólva elmondta, hogy a menekültek több mint felét a debreceni befogadóállomáson helyezik el.

Török Gusztáv Andor, Kalocsa polgármestere közölte: a városban több érv is megfogalmazódott a tábor létesítése ellen. Ezek között volt, hogy a tábornak helyet adó laktanyát korábban a gennyes agyhártyagyulladás miatt zárták be, illetve a paksi atomerőmű mindössze kilenc kilométerre van a várostól.