Éhségsztrájkkal a fűtési díj ellen

Vágólapra másolva!
Éhségsztrájkba kezdett egy férfi Baja főterén csütörtökön, tiltakozásul azért, mert másodfokon is pert veszített a helyi hőszolgáltatóval szemben. A férfinek kamatokkal együtt csaknem 200 ezer forintnyi fűtési díjat kell megfizetnie.
Vágólapra másolva!

Az éhségsztrájkoló férfi kálváriája hat évvel ezelőtt kezdődött, amikor megelégelte, hogy a magas távfűtési díj ellenére földszinti lakásában állandóan hideg van. Felkereste a helyi szolgáltatót, kérve, engedélyezzék neki, hogy a fűtést kiiktassa. Az önkormányzat szolgáltató kft.-jének vezetője írásos válaszában jelezte: amennyiben megszerzi a ház 29 lakójának hozzájárulását és saját költségén, szakszerűen elvégezteti a munkálatokat, tudomásul veszik a kérelmét. Kalmár Miklós - birtokában a lakók aláírásával - elvégeztette a munkát. Elmondása szerint öt évig nem is háborgatták, majd az időközben közhasznú társasággá alakult szolgáltató pert indított ellene.

A városi bíróság első fokon helyt adott a kamatokkal együtt csaknem 200 ezer forintos követelésnek, a másodfokon eljáró megyei bíróság helybenhagyta az ítéletet.

A bajai férfi egyedül él, lakása a fia nevén van, nyugdíjából nem tudja kifizetni a bíróság által megállapított összeget.

Az éhségsztrájkra akkor szánta el magát, amikor a március 26-i nyugdíjából levonták a 18 ezer forintos törlesztést. A 60 éves férfi kijelentette: mindaddig a bajai Szentháromság-szobornál marad, amíg igazának érvényt nem szerez. Közben csak az Igazságügyi Minisztérium és a sajtó munkatársaival hajlandó beszélni.

A férfit az éhségsztrájk ideje alatt rendszeresen felkeresi háziorvosa, hogy ellenőrizze egészségi állapotát.