Horvátországban megtalálták a tótszerdahelyi fiú holttestét

Vágólapra másolva!
Megtalálták a murakeresztúri szilveszteri bál éjjelén eltűnt Svélecz István 17 éves tótszerdahelyi fiatal holttestét a horvát hatóságok kedden, a Dráva árterében, a magyar országhatártól öt kilométernyire.
Vágólapra másolva!

A sajtóreferens rámutatott: horvát területen történt pénteki azonosításkor, ruházata és a nála talált tárgyak alapján, minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a halott fiatal Svélecz István. Elmondta: egyelőre még nem tudják, mi módon került a fiú a Drávába, hiszen megtalálásának helyszíne mintegy 10 kilométerre van a murakeresztúri községhatártól.

A horvát rendőrség nem talált bűncselekményre utaló jelet a halott fiatalemberen, egyelőre orvos szakértők bevonásával vizsgálják halálának okát és körülményeit.