Újabb hannoveri villamosokat vásárol a főváros

Nyolc újabb hannoveri villamos vásárlásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés. A villamosok árát az eredeti elképzeléssel ellentétben teljes egészében a főváros fizeti.

Újabb 8 használt hannoveri villamost vesz a főváros, miután a MIÉP-esek kivételével a többi három frakció megszavazta ezt az indítványt a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén.

A főváros már vett 68 villamost Hannoverből. A szerződéskötéskor 76 járművet szeretett volna venni Budapest, de ennyi nem állt rendelkezésre. Így 8 villamosra opciós jogot kötöttek a szerződő felek. Ezek megvásárlásáról döntött most a közgyűlés. A vásárláshoz szükséges közel 900 millió forintot a fővárosi önkormányzat biztosítja, szemben a korábbi elképzelésekkel, mely szerint az összeg felét a BKV Rt. állta volna.

A Magyarországon már utasokat szállító járművek a 62-es, a 63-as, az 50-es és a 13-as vonalán járnak. A nyolc újabb villamost a megérkezésük után heteken belül üzembe helyezhetik.

Korábban:

Újabb hannoveri villamosok érkezhetnek