Több száz milliót zsákmányoltak korábban a móri gyanúsítottak

A móri, hat halottat követelő bankrablás feltételezett elkövetői ellen elfogató parancs volt hatályban korábban elkövetett bűncselekményeik miatt. H. Szilárd korábban nem vonult be a garázdaság miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztésére, F. Róbert ellen pedig emberölés kísérlete bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt jelenleg is országos elfogató parancs van hatályban.

F. Róbert
A rendőrség a móri bankrablással, amelyben a tettesek hat embert megöltek, kettőt pedig életveszélyen megsebesítettek, egy 24 és egy 28 éves férfit hozott összefüggésbe. Egyikük a 24 éves F. Róbert Budapesten, míg a 28 éves H. Szilárd Nagykanizsán született. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója elmondta, a két férfi nem ismeretlen a rendőrség előtt. 

H. Szilárd
H. Szilárd korábban nem vonult be a garázdaság miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztésére, ezért az illetékes büntetés-végrehajtási intézet elfogató parancsot adott ki ellene. F. Róbert ellen pedig emberölés kísérlete bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt jelenleg is országos elfogató parancs van hatályban.

Garamvölgyi László elmondta: elképzelhető, hogy a két férfi összefüggésbe hozható a tavaly augusztusi miskolci zálogházi rablással. Akkor a támadók tűzharcba keveredtek az őket üldöző rendőrökkel. A zálogházi rablókat az akkori jelentések szerint többen is segítették, és a banda több rablással összesen 350 millió forintot zsákmányolt.

H. Szilárd valószínűleg azonos azzal a férfival, aki 1993-ban sorkatonaként - két társával együtt - felfegyverkezve megszökött a Magyar Honvédség sormási laktanyájából, és akit az ügyben akkor nyolc éves börtönbüntetésre ítéltek több emberen, hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt. Az akkor 19 éves nagykanizsai fiatalember 1993. szeptemberében felfegyverkezve, két katonatársával együtt szökött meg a Zala megyei Sormás község térségében lévő katonai alakulattól. A szökéskor két őrt megtámadtak és lefegyvereztek, majd megpróbálták elvenni az ügyeletes tiszt fegyverét is. H. Szilárd és egyik társa több lövést is leadott a megszerzett gépkarabélyokból a legénységi épületben, illetve a telephelyen, majd a lőszerraktárba behatolva töltényeket, valamint támadó kézigránátokat vettek magukhoz és elhagyták a laktanyát. A szökevények Szepetnek községben fegyverrel próbáltak autót szerezni, a helyszínre érkező rendőrökre pedig tüzet nyitottak és kézigránátot dobtak. A katonák végül egy nap elteltével önként megadták magukat, miután a rendőrök a Mura folyó partján bekerítették őket.

A rendőrség szóvivője az [origo]-nak elmondta: nem a szemtanúk elmondása alapján jutottak el a két férfihez, hanem a korábbi nyomozások alapján. A rendőrség egyik munkatársa azt mondta: korábban volt olyan információjuk, hogy az egyik férfi feltűnt Mór környékén.

A két férfi csütörtök délelőtt támadta meg az Erste Bank móri fiókját. Miután beléptek az épületbe, azonnal lövöldözni kezdtek. A támadásban hatan meghaltak, ketten életveszélyes sérüléseket szenvedtek. A fekete hátizsákkal gyalog meglépett bankrablók nyomába több száz rendőr eredt . A Készenléti Rendőrség kommandósai mellett a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság emberei is a helyszínen vannak. A HavariaPress úgy tudja, akár egy napig is eltarthat a példátlanul súlyos bűncselekmény körülményeinek feltárása.

Ajánlat:

Bankrablás Móron - hat halott, két életveszélyes sérült

Kegyetlen mészárlás - az [origo] helyszíni tudósítása Mórról

Orbán Viktor részvétét nyilvánította