Vágólapra másolva!
Nem találtak rúgástól eredő sérülést Simon Tibor holttestén azok az orvosok, akik közreműködtek a most elkészült szakértői vizsgálat készítésében. A Fővárosi Főügyészség szóvivője szerint ez a vélemény nem mond ellent a videofelvételnek és a tanúknak, akik arról számoltak be, hogy a földön fekvő áldozatot erős rúgások érték.
Vágólapra másolva!

Egyetlen rúgástól eredő sérülést sem találtak az orvosok a Simon Tibor holttestén végzett második boncolás után - derül ki abból a szakvéleményből, amely a nyaktól lefelé található sérüléseket vizsgálta.

Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy ez csak egy részvizsgálat, a végleges orvos szakértői vélemény még nem készült el. Az ügyészségnek a napokban átadott dokumentum nem tartalmazza az áldozat fejéről készült vizsgálati eredményeket, ami azért fontos, mert a halálos sérülések Simon fején voltak - tette hozzá Borbély.

A szakértői vélemény látszólag ellentmond a Simon halával kapcsolatos tanúvallomásoknak, miszerint a földön fekvő áldozatot több erős rúgás érte. A szóvivő szerint ez a vélemény nem cáfolja a tanúkat, mert létezhet olyan rúgás, aminek nem marad nyoma. A helyszínen készült videónak sem mond ellent a vizsgálati eredmény - mondta Borbély -, bár azt még mindig nem hozzák nyilvánosságra, hogy mi látható a felvételeken.

Simon Tibor egykori ferencvárosi labdarúgót, a Matáv-Sopron vezetőedzőjét április 21-én egy szórakozóhelyen kitört verekedés után koponyatörésekkel és agysérülésekkel szállították a Szent János Kórházba, ahol az orvosok két és fél napig küzdöttek az életéért, de belehalt sérüléseibe. A boncolás alkalmával tizenegy különböző sérülést találtak a sportember holttestén.

Az üggyel kapcsolatban három gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba. Az érintett negyedik férfit hétfő délután vették őrizetbe, így ma estig eldől, hogy előzetes letartóztatásba helyezik-e.