Helyszínelőket ütöttek el a 37-esen

Vágólapra másolva!
A helyszínelés során is elütöttek egy rendőrt a 37- es úton, alig negyed órával azután, hogy a helyszínelt balesetben egy másik rendőr meghalt. Előzőleg egy betegszállító autó ütközött rendőrautóval, és ebben a balesetben halt meg a rendőr.
Vágólapra másolva!

Az első információk szerint a Szerencs felől Miskolc irányába haladó betegszállító elé egy bekötőútról kanyarodott ki a rendőr, és már nem tudták elkerülni az ütközést. A betegszállító két utasát az ütközés során szerzett sérüléseik miatt kórházba szállították. A helyszínelés során azonban újabb baleset történt, melynek részleteiről egyelőre nem ad felvilágosítást a rendőrség, egy biztos: a helyszínelő rendőrök egyike súlyos sérüléseket szenvedett egy újabb baleset során. Az első feltételezések szerint egyébként nem kizárt, hogy egy a 37- es úton közlekedő Volvó ütötte el a rendőrt, de pontosabbat csak a részletes vizsgálat után lehet megtudni - értesült a HavariaPress.