A távozó miniszterek új munka után néznek

Vágólapra másolva!
Tizenhét miniszternek és 24 politikai államtitkárnak kell új foglalkozást választania a kormányváltás miatt. Sokan képviselőként tevékenykednek majd, néhányan a politikától elbúcsúzva visszatérnek korábbi foglalkozásukhoz, mások pedig még nem tartják időszerűnek azt a kérdést, hogy mivel foglalkoznak majd miniszterségük után.
Vágólapra másolva!

A távozó miniszterelnök, Orbán Viktor, mint már korábbról ismeretes, egyszerű parlamenti képviselőként, valamint a polgári összefogás pártok felett álló szimbólumaként dolgozik tovább.

Stumpf István kancelláriaminiszter egyelőre kiszáll a politikából. A Századvég alapítvány elnöki tisztét látja el, a Politikatudományi Intézetben végez majd tudományos munkát, valamint ezzel összefüggésben oktatni is fog. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Vonza András információink szerint visszamegy Nagykállóra (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), hogy folytassa állatorvosi praxisát. Pálinkás József oktatási miniszter is visszatér az eredeti munkahelyére: a Debreceni Egyetem kísérleti fizikai tanszékét vezeti majd, és emellett kutatni fog.

A Honvédelmi Minisztérium vezetői, Szabó János miniszter és Homoki János államtitkár azt üzenték az [origo]-nak, hogy terveikről majd később nyilatkoznak. Mikola István egészségügyi miniszter még nem döntötte el, hogy mit fog csinálni minisztersége után. Lehetett hallani arról, hogy kórházigazgatóként dolgozik tovább, ám ezt nem erősítette meg. Pintér Sándor belügyminiszter azt üzente lapunknak: nem kíván nyilatkozni jövőbeni terveiről.

Matolcsy György gazdasági miniszter külföldre utazott, így jövőbeli szándékairól egyelőre nem kaptunk információkat, államtitkára, Glattfelder Béla a parlament mezőgazdasági bizottságának az elnöke lesz a tervek szerint. Martonyi János egyelőre nem tartja időszerűnek, hogy a kormányváltás utáni terveiről beszéljen, mivel jelenleg még teljes erejével külügyminiszteri feladatának ellátására törekszik. Államtitkára, Németh Zsolt a parlament külügyi bizottságának fideszes elnökeként továbbra is külpolitikai kérdésekkel foglalkozhat.

Kilenc miniszter parlamenti képviselőként politizálhat tovább. Dávid Ibolya igazságügyi miniszter a továbbiakban az Országgyűlés MDF-es alelnöke lehet, államtitkára, Hende Csaba pedig a parlament foglalkoztatási bizottságát vezetheti. Demeter Ervin titkosszolgálatokat irányító miniszter fideszes parlamenti képviselőként szereplője maradhat a politikának, államtitkára, Simicskó István pedig a honvédelmi bizottság alelnöke lesz. Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter a gazdasági bizottság alelnöke lesz, Manninger Jenő pedig egyszerű fideszes képviselőként dolgozhat tovább.

Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszternek az ifjúsági és sportbizottság alelnökeként marad lehetősége hasonló területen dolgoznia, mint korábban, ezenkívül a 17 fideszes frakcióvezető-helyettes egyike lesz. Államtitkára, Szakács Imre, nem jut ilyen fontos szerephez, de bejutott a parlamentbe. Harrach Péter szociális és családügyi miniszter fideszes parlamenti alelnök lehet az új ciklusban. Varga Mihály pénzügyminiszter költségvetési bizottsági elnökként foglalkozhat majd az ország büdzséjével, amelynek elkészítésére miniszterként nem volt módja (Járai Zsigmond idején fogadták el a kétéves költségvetést), ráadásul tagja lesz az új frakció vezetésének. Államtitkára, Tállai András a számvevőszéki bizottságot vezetheti a továbbiakban.

Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter némi meglepetésre átveheti a környezetvédelmi bizottság vezetését az eddigi fideszes elnöktől, Illés Zoltántól, ráadásul az egykori FKGP-s a Fidesz frakcióvezető-helyettese is lesz. Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter másik, korábbi területével foglalkozhat: a külügyi bizottság alelnökeként tevékenykedhet tovább. Boros Imre tárca nélküli miniszterből MDF-es képviselő lesz.

Kozák Dániel