MSZP frakcióülés kedden

Vágólapra másolva!
Az MSZP frakciója kedden foglalkozik a szabad demokratákkal közösen kialakított koalíciós kormányprogrammal, amelyről Medgyessy Péter kijelölt miniszterelnök tart tájékoztatót a képviselőknek.
Vágólapra másolva!

A képviselők a tájékoztatót követően megvitatják a kormányprogram részleteit. A frakcióülésen szavaznak a médiakuratóriumokba delegált szocialista kurátorok személyéről. Erre azért kerül sor, mert Szili Katalin házelnök levélben kérte a szocialista és a szabaddemokrata frakcióvezetőt: delegáljanak tagokat a jelenleg "csonka" kuratóriumokba.

Az MSZP előreláthatóan még a héten benyújtja az Országgyűlésnek az új kormány által az első száz napra ígért intézkedések megvalósítását célzó első határozati javaslatot.