Vágólapra másolva!
Államigazgatási eljárás megindításáról döntött keddi ülésén a Pannon Rádiónál kialakult helyzet tisztázása érdekében az Országos Rádió és Televízió Testület.
Vágólapra másolva!

Az eljárás során a hosszabb ideig két párhuzamos műsort sugárzó adót működtető Gidó Média Kft. tulajdonosainak meghallgatásával azt kívánják tisztázni, milyen műsorszerkezettel és mely stúdióból működik a Pannon Rádió - mondta a grémium tanácskozását követően Vékony Éva szóvivő.

A vizsgálatot a testületnek az MSZP által delegált tagja, Ladvánszky György május 13-án tett kezdeményezése alapján kezdik meg. Ladvánszky György akkor azt mondta: az eljárást azért tartja szükségesnek, mert szerinte valószínűsíthető, hogy a rádió több ponton is megsértette a médiatörvényt. Ilyen esetként említette, hogy a Pannon Rádió akkor két helyről sugározta adását.