Az Alkotmánybíróság hétfőn tárgyal az eutanáziáról

Vágólapra másolva!
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén megkezdi az eutanáziával kapcsolatos indítvány tárgyalását. Két jogász azután fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy gyilkosságért ítélték el azt az asszonyt, aki saját kezével segítette halálba gyógyíthatatlan gyermekét.
Vágólapra másolva!

Németh János, a testület elnöke januárban bejelentette: még ebben az évben a teljes ülés napirendjére kerül az az indítvány, amely az egészségügyről szóló törvény egyik - az eutanázia problémájával összefüggő - rendelkezése kapcsán veti fel az alkotmányosság kérdését.

Takács Albert alkotmányjogász és Kmetty Ildikó ügyvéd 1993-ban azért fordult az Alkotmánybírósághoz az eutanázia kapcsán, mert egy asszony saját kezével segítette halálba gyógyíthatatlan gyermekét, és emiatt az anyát emberölésért elmarasztalták. Takács Albert az [origo]-nak elmondta: azt javasolják, hogy a büntető törvénykönyvben legyen külön tényállás az olyan esetekre, mint azé az asszonyé volt, aki halálba segítette gyermekét. Ebben az esetben ugyanis Takács szerint számos enyhítő körülmény van, mégis ugyanúgy gyilkosság ellene a vád. A javaslat szerint azonban ilyenkor enyhébb büntetés járna.

Az Alkotmánybírósághoz pedig azért fordultak, hogy a bírák mondják ki: az alkotmány alapján az önrendelkezési jogból következik-e az, hogy a betegnek joga van eutanáziát kérni.

A testülethez több mint kilenc éve benyújtott indítvánnyal először az Alkotmánybíróság akkori elnöke, Sólyom László foglalkozott, de alkotmánybírói megbízatása megszűnéséig nem került napirendre az eutanázia ügye. A téma előadó bírója Németh János lesz.

Korábban: