Csippel is kereshetik az ellopott autókat

Vágólapra másolva!
Megnő az esélye az autótulajdonosnak, hogy megtalálják ellopott kocsiját, ha belép a CIK-CAK rendszerbe. A tegnap országosan bevezetett szisztéma tagjainak autójába csöpp csip kerül. Ez olyan "elektronikus forgalmi engedély", amelynek tulajdonosa biztos lehet abban, hogy a lopás észlelése után egy perccel 30 ezer polgárőr ered a kocsi nyomába.
Vágólapra másolva!

Olyan kereső- és követőrendszert vezetett be tegnaptól az Országos Polgárőr Szövetség, amely jelentősen megkönnyíti és meggyorsítja a lopott autók felkutatását - mondta tegnap Zsombor György, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke. Hozzátette, egy elektronikus forgalmi engedély bevezetéséről van szó. Csipet helyeznek el az autóban, amely tartalmazza a gépkocsi adatait. A csippel ellátott gépkocsit a polgárőröknél levő leolvasóval bármikor azonosítani lehet. Ha a tulajdonos észreveszi, hogy ellopták az autóját, nem kell azonnal kétségbe esnie. A csippel rendelkezők mobiltelefonon SMS-t küldhetnek a 06-20- 444-8282-es számra, s egy percen belül az összes polgárőrszervezet az országban keresni fogja az ellopott kocsit. Harmincezren "vetik magukat" a meglovasított járgány nyomába, így sokkal nagyobb az esély, hogy meg is találják azt.

- A regisztrációs rendszerbe kerülés egyszerű - tette mindehhez Zsombor György. Az igénylőnek fel kell keresnie a helyi polgárőrséget, ahol ajánlószelvényt állítanak ki a részére. Ezzel kell elmennie a listán szereplő, legközelebbi eredetvizsgáló állomásra. Ott elvégzik az autó azonosítását, felhelyezik a csipet, nyilvántartásba veszik a gépkocsit. Az eredetvizsgálat bruttó 5500 forintba kerül.

Több mint 150 helyen lehet beszereltetni a csipet az országban, de lehetőség nyílik az úgynevezett mobilszolgáltatás bevezetésére, egyelőre a fővárosban. Eddig Budapest, Bács-Kiskun, Borsod, Baranya, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok megyében kezdték meg a rendszer bevezetését.

Korábban:

Csökkent az autólopások száma Budapesten