Vágólapra másolva!
További nyomozást tart elképzelhetőnek Haraszti Miklós, a Magyar Televízió kuratóriumának elnökségébe újonnan delegált SZDSZ-es tag, amennyiben a kormány 12 milliárd forint készfizető kezességvállalása után a tévé él a lehetőséggel. A héten kiegészülő médiakuratóriumnak előbb döntenie kellene a hitelfelvételről. A nyolctagú  - esetleg kilencre bővülő - testület döntése a parlamentből kiesett kisgazda tag szavazatán múlhat, lévén egyenlő arányban van a testületben az MSZP-SZDSZ és a Fidesz-MDF. Közben lassan egy éve folyik a rendőrségi eljárás a tévé gazdálkodása miatt.
Vágólapra másolva!

Haraszti Miklós SZDSZ-es kurátor arra figyelmezteti a Magyar Televízió irányítóit, hogy amennyiben úgy dönt a kuratórium elnöksége, hogy a tévé felveheti a 12 milliárd forintnyi hitelt, akkor a közszolgálati televíziónál feltételezett gazdasági visszaélések miatt immár egy éve folyó nyomozás újabb elemekkel bővülhet. A feljelentést maga Haraszti és Pető Iván, az SZDSZ képviselője tették a rendőrségen adócsalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt 2001 tavaszán.

Ahhoz, hogy a súlyos (többmilliárdos) adóssággal küszködő televízió felvehesse az újabb hitelt, a törvény szerint a kuratórium döntése szükséges. Mendreczky Károly, a tévé elnöke ugyan még nem terjesztette elő kérését a testületnek, ám a keddi kormánydöntés ezt vetíti előre. (A köztévénél megpróbáltuk elérni az elnököt, de feltornyosodott munkájára hivatkozással a jövő hét végéig elzárkózott a nyilvánosság elől.)

A kuratórium mindazonáltal nem biztos, hogy megszavazza a hitelfelvételt. A héten egészült ki ugyanis a három éve kizárólag kormánypárti delegáltakból álló, úgynevezett csonka kuratórium elnöksége. A ex-kormánypárti delegáltak mellé a kormányváltás után négy új tag csatlakozott, az MSZP és az SZDSZ delegáltjai. A Fidesz ugyanakkor azt akarja elérni, hogy a kisgazda jelölt mellé még egy Fidesz-delegált kerüljön be, mivel a kisgazdát nem lehet sem ellenzéki, sem kormánypárti jelöltként figyelembe venni. Bánó Attila, az FKGP kurátora érdeklődésünkre, telefonon annyit üzent szerkesztőségünknek, hogy egy (még a kizárólag kormánypárti delegáltakból álló kuratórium működésének idejéből származó - A szerk.) megállapodás szerint a testület mindig közös álláspontra helyezkedik, így ő az elnök útmutatásait követi.

A kuratórium elnökségének tagjai vagyonukkal és büntetőjogi felelősséggel viseltetnek döntéseikért, ezért nem szavazom meg a pénz felvételét - mondta Haraszti az [origo]-nak. Előtte azonban meg kell vizsgálni, mihez kívánja a tévé felhasználni a pénzt. A bűncselekmények felsorolása közé bekerült a "hitelezői sorrend önkényes megváltoztatása" is, erre lehet példa a Fidesz közeli Ezüsthajó Kft. támogatása.

Eközben a Fidesz és az MDF sürgeti, hogy - a keddi döntés ellenére - ne csak az új kormány felállása után, hanem mielőbb szavazzanak a médiakuratóriumokba javasolt jelöltjükről. Rogán Antal szerint a helyzet egyértelmű: az Alkotmánybíróság (egyébként még az MSZP-SZDSZ beadványára tett) állásfoglalása szerint az ellenzéki pártokat - a Fideszt és az MDF-et - a kormánypártokkal azonos számú hely illeti meg a médiakuratóriumokban.