<P class="MsoNormal">Hat és fél kilós heroinfogás Budapesten

Vágólapra másolva!
Több mint hat kiló heroint, egy kiló marihuánát, fegyvert és lőszereket, 10 millió forintnyi készpénzt és hamis igazolványokat találtak a BRFK rendőrei Budapesten egy jugoszláv férfi lakásán. A férfit és három magyar társát hónapok óta figyelték a nyomozók, majd egy rendőrségi akció során lecsaptak rájuk. A két férfit és két nőt azzal gyanúsítják, hogy rendszeresen terjesztettek heroint a főváros több kerületében.
Vágólapra másolva!

A BRFK egységei egy akció során vettek őrizetbe négy személyt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy napi rendszerességgel terjesztettek heroint a főváros III., VI., VII. és VIII. kerületében. A rendőrök a VI. kerületben a Szondi utcában három magyart, a 22 éves E. Erikát, a 27 éves T. Lívia Máriát és a 32 éves R. Zoltán vették őrizetbe, illetve a Bajnok utcában fogták el M. Krutina jugoszláv állampolgárt. A négy személyt már január óta figyelték a nyomozók.

M. Krutina lakásán kb. 6,5 kilogramm súlyú herointartalmú port találtak a nyomozók, emellett lefoglaltak még kb. 1 kilogrammnyi kábítószergyanús - marihuánatartalmú - zöld növényi törmeléket. A lakáson találtak még egy engedély nélkül tartott pisztolyt, vele 18 darab lőszert, továbbá kb. 10 millió forint értékű készpénzt - részben valutát -, valamint több, feltehetően hamis személyi okmányt. A másik lakásban három csomag heroint, valamint a kábítószer terjesztéséhez szükséges eszközöket találtak.

A négy személyen kívül az akció során további nyolc főt is előállítottak, akik közül egyet azonnal őrizetbe vettek, mivel több elfogatóparancs is hatályban volt ellene. A többi hét személyt kábítószer-fogyasztás miatt mint gyanúsítottakat hallgatták ki.

E. Erikát, M. Krutinát, R. Zoltánt és T. Lívia Máriát őrizetbe vették, ellenük a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztálya folytatja le az eljárást. A hatóság kezdeményezi előzetes letartóztatásba helyezésüket.