Rogán állami beavatkozást kér a netezéshez

Állami beavatkozással tenné lehetővé a kedvezményes internetezést Rogán Antal, az Országgyűlés informatikai bizottságának elnöke, aki erről napokon belül törvénymódosító javaslatot terjeszt a parlament elé.

A fideszes politikus ezt szombaton délelőtt ismertette újságírók előtt, a Matáv székházánál, ahová a megfizethető internet-hozzáférés érdekében a Netfelhasználók Érdekvédelmi Társasága délutánra szervezett demonstrációt. A törvény úgy garantálná az olcsó internetezési lehetőséget, hogy a szolgáltatók számára egy alacsony fogyasztói árat szabna meg, az állam pedig fedezné az önköltség és a fogyasztói ár közötti különbséget - mondta Rogán Antal, aki hozzátette, hogy az állami beavatkozás ezen a téren más országokban is bevált módszer.

Egy havonta 40 óra internetezést biztosító, 2.500 forintos fixdíjas csomag nemcsak a szolgáltatók már meglévő ügyfelei számára lenne előnyös, hanem lehetővé tenné a világhálót használók körének bővítését is - vélekedett a bizottsági elnök. Számítása alapján ez a konstrukció 250 ezer fogyasztó esetén havi 600 millió forintos hozzájárulást igényelne az állam részéről. Rogán Antal jelezte, hogy 2.500 forintért már most igényelhető internet-hozzáférés havonta, ám az csak 20 órányi használatot engedélyez. A törvényjavaslat tehát plusz 20 órányi internet-használatot "váltana ki" állami segítséggel - fogalmazott. Hozzátette, hogy Nyugat-Európában is havonta átlagosan 40 órát interneteznek.

Utalt arra, hogy a Matáv június elsején szünteti meg Mindenkinek csomagját, ami havonta 4 ezer forintért biztosított korlátlan internet-hozzáférést. Ebből az előfizetők átlagosan 50 órát vettek igénybe havonta. Rogán Antal kérte a megalakuló kormányt, hogy támogassák törvénymódosító javaslatát, ami az egyeztetést követően akár már júliustól lehetővé tenné a jelenleginél olcsóbb internetezést. A hírközlési törvény átfogó módosítása is szükséges, ám a kedvezményes internetezés megteremtésével nem lehet addig várni - fűzte hozzá.