Szili nem vitatkozik Orbán dolgozószobájáról

Orbán Viktornak ex-miniszterelnökként nem lesz dolgozószobája az Országházban - jelentette ki Szili Katalin. Az Országgyűlés szocialista elnöke kisstílűnek, és a maga részéről méltatlannak nevezte az erről folyó vitát, amivel a továbbiakban nem kíván foglalkozni.

Az MSZP politikusa Orbán Viktor új dolgozószobájával kapcsolatban még elmondta, hogy minden engedély nélkül kezdtek egy szoba felújításába az Országházban, majd miután ez kiderült, leállíttatták a munkát.

Szili, a a Hortobágyi Csárdában tartott sajtótájékoztatján azt mondta, mélységes csalódást keltett benne Orbán Viktor ügyvezető miniszterelnök politizálása.

- Egy demokráciában a miniszterelnöknek tudnia kell, hogy munkájáról a választók mondanak ítéletet, s ezt kellő nagyvonalúsággal kell viselni - jelentette ki.

 Érthetlennek tartja azt is, hogy 12 évvel a rendszerváltás után a politika az utcára kerül. Szili Katalin furcsának nevezte, hogy olyan politikus, mint Orbán Viktor, aki a rendszerváltásban is jelentős szerepet játszott, ilyen politikai jövőt épít.

 - Mi nem szeretnénk ebben partnerek lenni - jelentette ki,  hozzátéve: reméli, hogy a józanság és az ésszerűség "a másik oldallal" is ezt fogja mondatni, s "a tavaszutó-nyárelő utcai erőfeszítései a tömegek nagy részének józanságát figyelembe véve megszűnnek, elenyésznek". 

Szili Katalin azt mondta, reméli, hogy a jövőben a politizálás fő színtere a parlament lesz. A házelnök fegyelmezett munkára számít az Országgyűlésben, amelynek munkáját a korábbihoz képest súlyponteltolódás jellemzi majd.

 - A folyamatosan működő parlament a törvénygyár helyett ellenőrzési funkciójának is eleget kíván tenni - mondta Szili.