Az új kormány péntekenként tartja majd ülését - közölte újságírók előtt Gál J. Zoltán, a kijelölt miniszterelnök helyettes kabinetfőnöke a hétfőn megalakuló kormány első tanácskozását követően vasárnap Budapesten.

Gál J. Zoltán elmondta: a tervek szerint hangfelvétel és szó szerinti jegyzőkönyv is készül majd a kormányülésekről. Gál J. Zoltán közölte: Medgyessy Péter az ülésen beszélt arról, hogy a kormányzást csapatmunkának tekinti, és a kabinetet ugyan két párt, de egy csapat alkotja.

Elhangzott az is - mint jelezte -, hogy személyi kérdésekben a szükséges minimális változtatásokon túl a tisztesség és a hozzáértés lehet az egyetlen szempont, ami alapján a hét elején hivatalba lépő minisztereknek majd dönteniük kell.

Gál J. Zoltán szavai szerint a tanácskozáson kiderült, hogy a leendő kormány minden tagja elszánt abban, habozás nélkül tisztázni kell az eddig bármilyen ok miatt elhallgatott és a korrupció gyanúját felvető ügyeket. Az új kabinet leendő szóvivője beszámolója szerint az első hivatalos kormányülésen pénteken napirendre kerülnek a száznapos program végrehajtásával kapcsolatos módosító indítványok, illetve a miniszterelnök és a tárcavezetők helyettesítése. Hozzátette: döntenek majd a kormány 2002-es munkatervéről is.

Kérdésre válaszolva a leendő miniszterelnök helyettes kabinetfőnöke elmondta: a miniszterjelöltek tanácskozásán szó volt a kormányzati átadás-átvétel jelenlegi helyzetéről. Közölte azt is, hogy a távozó tárcavezetők által megfogalmazott igényekre vonatkozóan egységes kormányzati politikát alakítanak ki, amelyről szintén az új kabinet első ülésén várható döntés.