Aláírásgyűjtés a szavazatok újraszámlálásáért

Vágólapra másolva!
A Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas aláírásgyűjtésbe kezd, hogy az Országgyűlés törvényben rendelje el a szavazatok újraszámlálását. A Fidesz támogatásával zajló akcióról Rogán Antal elmondta, csak a kételyeket akarják eloszlatni.
Vágólapra másolva!

A Fidelitas népi kezdeményezést indít annak érdekében, hogy az Országgyűlés törvényben rendelje el a szavazatok újraszámlálását. A Fidesz ifjúsági szervezetének sajtótájékoztatóján elhangzott: erre azért van szükség, hogy eloszlathassák végleg a sajtóban, értelmiségi körökben, választókban és politikusokban felmerült kételyeket.

Az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) írt levél szerint a Fidesz ifjúsági társszervezete három kérdést szerepeltetne az aláírásgyűjtő íveken.

Az egyik annak a kezdeményezésnek a támogatását tudakolja, hogy a parlament tűzze napirendjére a választási eljárásról szóló törvény olyan tartalmú módosítását, amely lehetővé teszi, hogy a 2002. évi, illetve az azt követő országgyűlési választások szavazólapjait megőrizzék, és levéltárba helyezzék. Rogán Antal, a Fidesz és a Fidelitas alelnöke szerint azért kell megőrizni ezeket, mert a kutatóknak is fontos lehet a jövőben.

A másik kérdés úgy szólna: támogatja-e, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére a választási eljárásról szóló törvény módosítását, hogy az OVB kapjon hatáskört arra, hogy a választási eredmények megállapításának alapjául szolgáló hivatalos iratokat teljes körűen vagy szúrópróbaszerűen ellenőrizze. Rogán hozzátette: erre azért van szükség, mert a választások során rengeteg panasz érkezett hozzájuk is és az OVB-be is. Úgy érzik, hogy ezeket a panaszokat bár elbírálták, de nem olyan súllyal és nem olyan komolysággal, mint amit megérdemeltek volna a panaszosok. Ha a most indult kezdeményezés sikeres lesz, akkor ez a jövőben megváltozik.

"Támogatja-e, hogy az Országgyűlés - elismerve a választások megállapított és közzétett, országosan összesített legitim eredményét - törvényben elrendelje a 2002. évi országgyűlési választások szavazatainak újraszámlálását" - szerepel az OVB-hez, az aláírásgyűjtő ívek hitelesítése céljából írott levélben, mint a harmadik kérdés.

Rogán Antal arra az újságírói kérdésre, hogy ha az újraszámlálás után mégis más eredmény jönne ki, akkor legitimnek tarja-e a mostani kormányt, azt válaszolta: amikor a belügyminiszter beszámolót tartott a választások eredményéről a Parlamentben, akkor ő is igennel szavazott, azaz elfogadta a beszámolót.

A Fidesz május 3-án jelentette be, hogy népi kezdeményezést indít a választási eljárási törvény módosítása érdekében, hogy lehetőség nyíljon a szavazatok újraszámlálására. Az aláírásokat a Fidelitas aktivistái gyűjtik, de a Fidesz támogatásával folyik. Összesen 50 ezer aláírás kell gyűjteni, hogy az Országgyűlés elé kerülhessen a kérdés. Ez Rogán szerint nem lesz probléma, akár két hét alatt is összegyűjtik a szükséges aláírásokat.