Vágólapra másolva!
Minden törvényes előírást betartott a kormányzat az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság vezetőinek keddi menesztésénél - reagált Máté Dániel, a Pénzügyminisztérium újonnan kinevezett szóvivője Varga Mihály volt pénzügyminiszter felvetéseire az ÁPV Rt. élén történt változásokat illetően.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály volt pénzügyminiszter kedden sajtótájékoztatón törvénytelennek nevezte az ÁPV Rt. vezérkarának keddi elbocsátását, az új vezetők kinevezését, mert azt nem előzte meg bizottsági meghallgatás, vagyonnyilatkozat-, összeférhetetlenségi nyilatkozattétel, nem volt nemzetbiztonsági átvilágítás.

A PM szóvivője hangsúlyozta, hogy a kormányzat Mészáros Tamást, a szervezet igazgatóságának valamikori elnökét jelöli az ÁPV Rt. elnöki posztjára. - Természetesen ez azt jelenti, hogy a jelölt bizottsági meghallgatását is kezdeményezik az Országgyűlés illetékes bizottságánál és minden más törvényes feltételnek eleget tesznek - mondta a szóvivő.

A Magyar Közlöny keddi számában jelent meg a kormány döntése az ÁPV Rt. vezetőinek felmentéséről és utódlásukról.