Egy hét múlva nyithat a Citadella-terasz

Vágólapra másolva!
Június 8-án tervezik megnyitni a Citadella-teraszt az építők a Gellért-hegy védett területén. Az építkezés a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Kincstári Vagyonigazgatóság tiltakozása ellenére zajlik, mivel az építők szerint megvan az engedélyük a terasz kialakításához.
Vágólapra másolva!

A márciusban megkezdett építkezést a Gellért-hegyen annak ellenére folytatja a Citadella 4U Vagyonkezelő Kft., hogy az illetékes hatóságok többször is felszólították az építkezés felfüggesztésére és az eredeti állapot visszaállítására. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma alá tartozó Kulturális Örökségvédelmi Hivatal többször is azt a határozatot hozta, hogy a cégnek vissza kell bontani az épülő teraszt, és a Kincstári Vagyonkezelővel együtt több százezer forintra bírságolta az építő céget.

Sajtóértesülésekkel ellentétben a terasz megnyitását nem mára, hanem június 8. körül tervezik - mondta az [origo]-nak az építő cég munkatársa. A Citadella 4U ugyanis a felszólítások ellenére nem állította le az építkezést. A cég úgy gondolja, hogy minden engedélye megvan a terasz kialakításához. Korábbi tájékoztatásuk szerint "a turisták érdekében végrehajtja az 1999 októberében készült fejlesztési koncepcióban rögzítetteket, melyekkel valamennyi szakhatóság és felügyeleti szerv egyetértett".