Győri Béla: Pártok támadják a Pannont

Vágólapra másolva!
Győri Béla szerint a Pannon Rádió ellen indított támadásban Gidófalvi Attila mint ügyvezető igazgató csak mellékszereplő, alapvető befolyásolási lehetőséggel politikai pártok és azokkal kapcsolatban lévő gazdasági erők rendelkeznek. Győri szerint az MSZP, az SZDSZ vagy a Fidesz áll a támadás mögött.
Vágólapra másolva!

Győri Béla a Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány nevében közölte: Gidófalvi Attila május 10-én - a Pannon Rádiót működtető Gidó Média gazdasági társaság 26%-os társtulajdonosának, a Bocskai István Szabadegyetemért Alapítványnak a tudta nélkül - elköltöztette eredeti helyéről a rádió adóját és stúdióját, amely a szükséges engedélyek birtokában még aznap párhuzamosan megkezdte saját műsorának sugárzását. Győri Béla szerint az ügyvezető igazgató - napokban tett, a megegyezést kereső nyilatkozataival szemben - olyan tulajdonosi taggyűlés összehívását kezdeményezte június 10-re, amelynek egyik napirendi pontja a Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány kizárása lenne a Gidó Média Kft.-ből.

Az alapítvány képviselője úgy véli, "e mögött nyilvánvalóan politikai szándék és pénz van, de azt nem tudni, kik állnak mögötte, az MSZP, az SZDSZ vagy a Fidesz". Győri Béla közölte, hogy az alapítvány mint társtulajdonos éppen azért kezdeményezett hatósági eljárást, hogy kiderüljön, "kik pénzelték, kik pénzelik a mai napig ezt a hamis, körmönfont eljárást és hadjáratot", valamint szeretnék kideríteni, hogy milyen természetes vagy jogi személyiségek működnek közre az ügyben.