Szerdán döntés születhet az Országimázs Központ ügyében

A megszüntetett Országimázs Központ magáncégekkel kötött szerződéseinek megismerhetőségéről hoz várhatóan döntést a Legfelsőbb Bíróság (LB) szerdára kitűzött tárgyalásán. A polgári perben több mint egy éve nyújtotta be keresetét Keller László és Veres János szocialista országgyűlési képviselő a Miniszterelnöki Hivatal ellen közérdekű adatok nyilvánossága címen.

A képviselők kérték az Országimázs Központ (OK) 2000-ből származó 213 megbízási, illetve vállalkozási szerződésnek - ebből mintegy 130 a Happy End Kft.-vel, valamint az Ezüsthajó Kft.-vel köttetett - továbbá az ezekkel kapcsolatos számláknak a kiadását. Ezekben a szerződésekben a megbízó mintegy 4 milliárd forintos kötelezettséget vállalt, és ennek több mint a felét még abban az évben ki is fizette.

Az OK az elsőfokú eljárás során nyilvánosságra hozta kikkel szerződött, a megállapodások tartalmát azonban nem.

A Fővárosi Bíróság tavaly áprilisban kihirdetett elsőfokú ítéletében elutasította a szocialista képviselők keresetét azzal, hogy a szerződések tartalma nem adat, hanem adathalmaz. A felpereseknek meg kellett volna jelölniük, hogy pontosan mely adatokra kíváncsiak. A bíróság így kerülhet abba a helyzetbe, hogy vizsgálhassa: az adat személyesnek, illetve közérdekűnek tekinthető-e és közlésére kötelezhető-e az alperes. Az elsőfokú ítélet szóbeli indoklása szerint az ügy  precedensjellegű, és célszerű bevárni a LB ítéletét.

Az MTI-nek akkor Keller László és Veres Jenő elmondta: fellebbeznek az elsőfokú ítélet ellen. Annál is inkább, mert szinte bíztatta őket erre a bíróság az ügy jellege miatt.

Tóth István Zoltán, a napokban megszüntetett OK igazgatója az ítélethirdetést követően az MTI-nek azt mondta: az LB jogerős ítéletét tartalmától függetlenül szintén precedens értékűnek fogják tekinteni.

A sajtó májusban adott hírt a Happy End Kft. és az Ezüsthajó Kft. végelszámolásáról. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága május 24-én a Happy End Kft. szerződéseivel összefüggésben hűtlen kezelés alapos gyanújával nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.

Május 30-án a Legfőbb Ügyészség (LÜ) sajtóirodája azt közölte, hogy a LÜ magánjogi főosztályának vizsgálata szerint jogsértő módon mellőzte a Miniszterelnöki Hivatal a közbeszerzési eljárást a Happy End Kft.-vel kötött szerződéseinél. Ugyanezen a napon az ORFK nyomozói iratokat, bizonylatokat, számlákat gyűjtöttek be az Ezüsthajó Kft. székhelyén azért, hogy tájékozódjanak: milyen megrendelések, milyen teljesítések és milyen ellentételezések történtek a cégnél. Ezt követően vizsgálható majd az is, hogy történt-e bűncselekmény.

Korábban:

Kellerék elvesztették a pert az Országimázs Központtal szemben