Fáklyás felvonulás lesz Trianon miatt

A trianoni békeszerződés 82. évfordulóján fáklyás felvonulást tartanak Budapesten, érintve a francia, román, jugoszláv és szlovák nagykövetségeket. A demonstráció főszervezője a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevű revizionista szervezet, de csatlakozott az Ifjúsági Demokrata Fórum, az MDF ifjúsági szervezete, illetve az Áprilisi Ifjak nevű mozgalom, mely a választások idején aktivizálódott a Fidesz-MDF szövetség támogatása érdekében. Budapest mellett több vidéki városban is tartanak kisebb megemlékezéseket.

Június negyedikén lesz a trianoni békeszerződés 82. évfordulója. Az első világháborút lezáró békeszerződés értelmében Magyarország jelentős területi veszteségeket szenvedett, az ország területének kétharmada került más államok fennhatósága alá.

Három jobboldali ifjúsági szervezet fáklyás felvonulást tart a békediktátum évfordulóján. A főszervező a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. A revizionista szervezet utoljára május 4-én hallatott magáról, amikor  a Parlament előtt tartottak demonstrációt Medgyessy Péter ellen. Akkor azért tiltakoztak, mert az új miniszterelnök 10 millió magyar miniszterelnökének mondta magát, míg a szervezet szerint a mindenkori magyar miniszterelnököknek a határon túl élő magyarok miniszterelnökének is kellene lenniük. A keddre tervezett felvonuláshoz csatlakozott az Ifjúsági Demokrata Fórum, az MDF ifjúsági szervezete, illetve az Áprilisi Ifjak nevű mozgalom, mely a választások idején aktivizálódott a Fidesz-MDF szövetség támogatása érdekében.

A tüntetés menetrendjéről még folyik az egyeztetés a felvonulók és a rendőrség között, de az eredeti tervek szerint nagykövetségek lennének a demonstráció célpontjai. A felvonulók este hétkor találkoznak a városligeti Regnum Marianum templom emlékműve előtt, mejd a francia, jugoszláv, román és szlovák nagykövetségek elé vonulnak.

A korábbi években a MIÉP rendszeresen szervezett nagygyűlést június 4-én. Idén csak a párt fővárosi frakciója szervez megemlékezést, este nyolckor a Szabó Ervin téren. Csurka István 5-én tart nagygyűlést, de ezúttal nem Budapesten, hanem Kecskeméten. A Magyarok Világszövetsége szintén vidékre szervez programot, ők Balassagyarmatra, a szlovák határra várják szimpatizánsaikat 4-én, hogy a szlovák kormánytól a Benes-dekrétumok visszavonását követeljék.