Megtisztítják az aluljárókat

Vágólapra másolva!
Múlt hét elején három fővárosi aluljáró rendbetételét kezdte meg a Fővárosi Önkormányzat. A Ferenciek tere, a Kálvin tér és a Blaha Lujza tér alatti aluljárókat egy éjszaka alatt tisztították meg, azóta pedig rendőrök és polgárőrök vigyáznak a tisztaságra. A hajléktalanokat - a tisztítás idejére - elküldték a szociális munkások.
Vágólapra másolva!

A Ferenciek tere, a Kálvin tér és a Blaha Lujza tér alatti aluljárókkal kezdődött a fővárosi aluljárók rendbetétele. "Szeretnénk, ha a funkciónak megfelelő élet zajlana az aluljárókban" - mondta az [origo]-nak a Fővárosi Önkormányzat aljegyzője, Borbély Gyula. A tisztítást a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat végzi, szociális munkások foglalkoznak a hajléktalanokkal, a megtisztított aluljárókra pedig nappal a rendőrség, éjszaka pedig polgárőrök vigyáznak.

Az aluljárókat egy éjszaka alatt tisztították meg, csak a graffitik eltávolítása igényelt több napot. A vizes takarításra, fertőtlenítésre azért is szükség volt, mert az ÁNTSZ-től több felszólítást is kapott a főváros - mondta Borbély Gyula. A hajléktalanoknak el kellett menniük a tisztítás idejére az aluljárókból, szociális munkások mondták el nekik, hogy milyen szállásokat kereshetnek fel. A tisztítás óta a hajléktalanok nem tértek vissza ezekbe az aluljárókba.

Összesen körülbelül 30 hajléktalan volt ezekben az aluljárókban, velük egyénileg foglalkoztak a szociális munkások. "A fővárossal együttműködő szociális munkásokkal hosszú megbeszéléseket tartottunk, ugyanis ők már az akció elején megmondták, hogy mire hajlandóak, hogyan tudják elképzelni az aluljárók megtisztítását" - mondta Skultéti József, a Szociálpolitikai Ügyosztály vezetője. Az aluljárókból kiküldött hajléktalanok 80%-áról érkezett visszajelzés, hogy jelentkeztek valamelyik fővárosi intézményben.

A további aluljárók rendbetételéről akkor dönt a főváros, ha a következő 1-2 hétben pozitív tapasztalatok születnek ebben a három aluljáróban. A tisztaságot egyelőre sikerült fenntartani, csak a Blaha Lujza téri aluljáró falára kerültek újabb graffitik, valószínűleg egy rövid ideig őrzés nélkül maradt az aluljáró - mondta a fővárosi aljegyző.