Happy End-ügy: bekérték a szerződéseket a MeH-től

Bekérte az ORFK hétfőn a Miniszterelnöki Hivataltól a Happy End-szerződéseket - írta a Népszabadság. A rendőrség tanúként hallgatott meg több beszállítót és alvállalkozót, de eddig nem gyanúsítanak senkit sem az ügyben.

Nem tartott a rendőrség házkutatást a Miniszterelnöki Hivatalban. Az ORFK azonban bekérte azokat a szerződéseket, amelyek alapján a kancellária milliárdos szerződéseket kötött a Happy End Kft.-vel és az Ezüsthajó Kft.-vel - mondta a Népszabadságnak Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója. Az iratokat a két cégnél lefoglalt dokumentumokkal együtt már igazságügyi könyvszakértő vizsgálja. A hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt elrendelt nyomozásban a rendőrség tanúként hallgatott meg több beszállítót és alvállalkozót is.

A dokumentumokat a rendőrség azonnal továbbította az igazságügyi könyvszakértőnek, aki megkapta a Happy End és az Ezüsthajó Kft.-k irodáiban tartott házkutatásokon lefoglalt bizonyítékokat is. A vizsgálatok heteket vehetnek igénybe.

Garamvölgyi közölte azt is, hogy a rendőrség még senkit nem hallgatott ki gyanúsítottként. Az ügyben azonban meghallgattak már több tanút, többségük a Happy End és az Ezüsthajó beszállítója, illetve alvállalkozója volt.

A rendőrségi nyomozást megelőzően az ügyészség is foglalkozott a Happy End-üggyel. A Legfőbb Ügyészség tavaly október elején kezdte el vizsgálni a szerződéseket Keller László MSZP-s politikus kérésére. Idén márciusra végeztek a dokumentumok tanulmányozásával, de nem hozták nyilvánosságra, hogy milyen megállapításra jutottak. Az ügyészség ezt azzal indokolta, hogy a Miniszterelnöki Hivatal álláspontjára várnak, e nélkül nem akarják lezárni az ügyet. A MeH átirata idén március közepén érkezett meg a Legfőbb Ügyészségre. A hivatalos jelentést azonban csak most, május 30-án hozták nyilvánosságra. Keller László, az ügy egyik kirobbantója februárban és márciusban többször is érdeklődött írásban Polt Péter legfőbb ügyésznél a vizsgálatokról. Leveleiben kifogásolta, hogy nagyon lassan dolgozik az ügyészség. Szerinte szándékosan húzták az időt. Keller úgy vélte, az ügyészség nem akarta a választások előtt lezárni a Happy End-ügyet. Keller bejelentése után, idén márciusban Juhász Ferenc szocialista képviselő feljelentést tett az ügyben. Ezután indított az ORFK nyomozást hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen.

A Happy End Kft. és az Ezüsthajó Kft. elsősorban a megszüntetésre ítélt, Miniszterelnöki Hivatalon belül működő Országimázs Központon keresztül több milliárd forint értékű állami megrendeléshez jutott, amelyből főképp "országimázst" építettek, és Orbán Viktor exkormányfő útjairól forgattak. A Happy End alapítója, Wermer András Orbán Vikor nem hivatalos tanácsadója. A két cég a választások után végelszámolást kért az APEH-től.

Korábban:

Rég tudható volt a Happy End törvénysértése